Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A DeepCool itthon nem annyira ismert márka, termékeikkel azonban találkozhatunk itthon, így akár tőlük is beszerezhetjük a házunkat vagy éppen a hűtésünket, hiszen tipikusan ezeken a piacokon ténykedő vállalatról van szó. Minőségüket és nevüket azt is jól mutatja, hogy nemrég az ASUS embereivel működtek együtt annak érdekében, hogy egy különleges házat dobjanak piacra. Bemutatták ugyanis a DeepCool GamerStorm Genome ASUS ROG Edition-t, mely nevéből adódóan már egy meglévő ház átdolgozott változata.
Az ASUS asztali konfigurációra rendre különleges, egyedi házakban kapnak helyet, ám külön nem igazán lehet őket megvásárolni, így jó ötlet néhány hasonló ház piacra dobása. A piros-fekete ház leginkább felül és elől kapott ROG-os házakhoz hasonló vonalvezetést és motívumokat, de az átlátszó üveg oldallapon át azt is látni, hogy belevésték a ROG Certified feliratot.
A belső RGB LED világítást a DeepCool biztosítja, a vezérlője pedig ASUS Aura kompatibilis, vagyis megfelelő ASUS alaplap és grafikus kártya esetében összehangolt fényáradatot kaphatunk.
kpal
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaEleje durva ! 😮 Kellemes házikó.
zender
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaKegyetlen jól néz ki. Meglep viszont hogy az Asus engedte a ROG nevet hozzá.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaKicsit kevesebb lenne benne a világító modul, mondjuk nulla, akkor nekem is tetszene.
willthawheel
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaEz igen ház!
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 4 napjaNem rossz, de maradok a sima házaknál.