Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A konzolok kapcsán már megszokhattuk, hogy a játékok úgy lettek kialakítva, hogy kontrollerrel nyújtsák a legjobb élményt, a Microsoft pedig egy nagyon ügyes lépést tett meg az Elite kontroller bemutatásával, amire a Sony sokáig nem igazán reagált. Egy ideje azonban bárki készíthet hivatalosan licencelt minőségi kiegészítőt a japán konzolhoz, az EMiO pedig mától tette elérhetővé saját fejlesztését. Az EMiO Elite már nevéből adódóan is hasonlóságot sejtet az Xbox One Elite kontrollerrel, ezt pedig a külső rögtön meg is erősíti.
Az újdonság ugyan megőrizte a PlayStation világából ismert formavilágot, azonban a szín és anyaghasználat, valamint az extra lehetőségek nagyon hasonlítanak a konkurens megoldásához. A cserélhető D-Pad és joystickok mellé itt is kapunk 4 hátsó extra fület és vezeték nélküli működést, az árát pedig 80 dollárban határozták meg.
bvektor
9 éve, 2 hónapja és 1 heteKinézetre nem néz ki annyira rosszul, bár azért lehetne szebb. Arra kíváncsi lennék vajon ez hogy megy PCvel 😄 Ára kicsit soknak tűnik, de jobban belegondolva a stock controller is 50$. Egy kis apróság hiányzik nekem, amit a PS4 Pro óta hoztak be, hogy a touchpadon át lehet látni milyen színnel világít a hátulja.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 1 heteKicsit szánalmas, hogy egy az egyben nyúlták a One Elite kontrollerének minden részét. Éljen a nulla kreativitás.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 6 napjaSzerintem elég ronda.
Xone verzió jobban nézett ki. Alap PS4-es kontroller jobban fest.