Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Denuvo minden kétséget kizáróan az egyik leghatásosabb másolásvédelmi eljárás, amely valóban képes volt gátat szabni bizonyos tekintetben a számítógépes játékok kalózkodásának úgy, hogy közben a tisztességes játékosokat sem érte hátrány. Éppen emiatt sokan nem is tudtak arról, hogy kedvenc játékaikat éppen milyen DRM védi, de a Steam nemsokára változtatni szeretne ezen, lévén két megjelenés előtt álló játék, így a Dishonored 2 és a Planet Coaster adatlapján is külön feltüntették, hogy a háttérben bizony a Denuvo gondoskodik a védelemről.
Ennek a feltüntetésére vélhetően azért volt szükség, mert a Denuvo nemcsak a kalózokat korlátozza le, hanem mindezen túl azt is megszabja, hogy naponta legfeljebb csak 5 különböző számítógépre telepíthetjük fel az adott játékot.
Hogy ez bevett szokás lesz-e a Steamen, azt nem tudni, mint ahogyan azt sem, hogy mi volt ezzel a célja a Valve csapatának, illetve visszamenőleg megkapják-e majd a jelölést a DRM-et használó alkotások, de valami határozottan elkezdődött.
warriorautobot
9 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem ezzel a legtöbben nem is fognak foglalkozni.
Hiszen ki az aki egy nap alatt akarja a hivatalos forrásból származó játékát 5 gépnél többre telepíteni? Én örülnék ha egyen elfutna nem hogy 6 gépen!
golem
9 éve, 2 hónapja és 1 heteÉrtelme nem sok van, legalábbis a logikát nem látom benne.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 1 heteWarezosoknak teljesen mindegy ez, amúgy is lehet tudni melyik denuvo-s, melyik nem. Szerintem ezzel egyfajta presztizst kíván adni az adott játékoknak a Valve, hogy igen, ezek lesznek azok a címek, amiket egy darabig nem törnek fel.