Grande akkor egy percig sem tagadta a vádakat, sőt mi több, egy nyilatkozatban kiemelte, hogy szüksége van olyan agyhalott dolgokra, mint a Pokémon Go ahhoz, hogy jobban tudjon koncentrálni a parlamenti dolgokra.
Az ügy meg is maradt ennyiben, azonban a napokban a Guardian elképesztő képeket szivárogtatott ki Erna Solberg-ről, a norvég miniszterelnök asszonyról, akiről szintén bizonyosságot nyert, hogy nagy Pokémon Go rajongó.
Habár az erről szóló bizonyítékok rendre tünedeznek el az internetről – talán az őket szivárogtató újságírókkal együtt -, azonban mi még meg tudtunk menteni nektek egy olyan fotót, amelyen Erna látható a parlamentben ülve, amint telefonján éppen pokémonra vadászik.
Sőt, az alábbiakban a CNN egy videót is publikált az esetről, amely talán nem lesz hosszú életű, így nézzétek meg, ameddig még tudjátok.
drenzer
9 éve, 3 hónapja és 1 heteA politikusoknak szükségük van agyhalott dolgokra a munkájuk végzése során. Azt hittem, hogy alapból agyhalottak 😄 A dologban számomra inkább az a meglepő, hogy nem a magyarokról szól a hír 😄 Azért velünk jobban eladható lett volna ez. Főleg most 😄
rdave
9 éve, 3 hónapja és 1 heteAz LMP-nek ez szellemi fellendülést okozna. Azok amit leműveltek a parlamentben miután lehetett volna nyilatkozni a szavazással kapcsolatban…
marduk
9 éve, 3 hónapja és 1 heteAzért ne említsük egy napon a norvég és a magyar politikusokat. 😄 A norvég régiók elég jól vannak, és a politikusaik sem azon vannak, hogy minél többet lopjanak. 😄
1000feri
9 éve, 3 hónapja és 1 heteA magyarok informatikai analfabéták. Kiderült már többször.
gokuvsvegita
9 éve, 3 hónapja és 1 heteOrbánéknak is ez kellene, és talán akkor nem tekintik sikeresnek a népszavazást… 🙂
patrik94
9 éve, 3 hónapja és 1 heteHát ez nagyon kemény srácok! xD Szakadok.
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 1 heteInformatikusként ez alá tudom támasztani! 😄
Nagyon sok kollégám nem sokat tud a gépről azon kívül hogy bekapcsolja…
rdave
9 éve, 3 hónapja és 1 heteLegalább azt tudják.
warriorautobot
9 éve, 3 hónapja és 1 heteHát jobb lenne ha még egy picivel többet tudnának. 😄
totyak
9 éve, 3 hónapja és 1 heteÉs akkor mi van, ha játszanak? Szarul áll az országuk? Nem hiszem. Lehet a mieinknek is tolni kellene valamit, akkor mi is jobban állnánk.
Én inkább azon éepődöm meg, hogy én azt hittem, ezt inkább fiatalok játsszák.