Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kölni gamescom 2016 során a Bandai Namco munkatársai bemutatták az első normális trailert a Little Nightmares című alkotásról, amit bár korábban horrornak vártunk, az alábbi felvétel azonban inkább egy óriási cukiságbomba lett, amitől majdnem összepusziltuk a monitort. A Little Nightmares ugyanis valóban felvonultat némi horrorisztikus elemet, de csak amolyan rajzfilmes stílusban, miközben játékmenete és főhősünk irányítása elképesztően aranyosra sikerült, a játékmenetet pedig az olyan puzzle-platformerek vonalába helyeznénk, mint a Limbo vagy az Unravel.
A játék kapcsán egyébiránt kiderült, hogy megjelenését 2017 tavaszán várhatjuk, a célplatformok között pedig a PC-t, a PS4-et és az Xbox One-t találjuk.
rdave
9 éve, 5 hónapja és 1 napjaEz nagyon tetszetős!
marduk
9 éve, 5 hónapja és 1 napjaEz inkább creepy, mint cuki. 😄
totyak
9 éve, 5 hónapja és 1 napjaAzért ez erősen felnőtt kategória még így is. Kisgyerekek kiakadnának. Érdekes lesz látni, hányas karikát kap.
warriorautobot
9 éve, 5 hónapja és 1 napjaSzerintem annyira nem cuki.
Inkább bizzar!
ravor
9 éve, 4 hónapja és 4 heteEgészen elkezdett érdekelni a játék, ez tuti ott fog csücsülni a játék könyvtáramban 😄