Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Néhány éve még uralta az okostelefonok piacán a BlackBerry, aztán hirtelen mélyrepülésbe kezdett, melyen egy jól felépített saját rendszer sem tudott segíteni, így mostanság az Androiddal próbálkoznak. A Priv egy meglehetősen egyedi készülékre sikeredett, de az árazás megölte az egész projektet, így érthető, hogy a második androidos mobil esetében már nem a csúcskategóriát próbálják meg. A nemrég bemutatott BlackBerry DTEK50 elvileg a legbiztonságosabb androidos mobil lesz a piacon, cserébe pedig 299 dollárt kérnek majd.
A készülék egyébként a pletykáknak megfelelően nem sokban különbözik egy Alcatel Idol 4-től, amire nem lehetnek túl büszkék, hiszen a jelek szerint egy átnevezésre és némi tuningra futotta.
Az 5,2 hüvelykes Full HD kijelző alatt egy Snapdragon 617 SoC és 3GB RAM dolgozik, tehát erőből nem igazán lesz hiány. Egyedinek tehát nem mondható a vállalat újdonsága és az is valószínű, hogy még Idol 4-ből is több fogy majd, mint DTEK50-ből.
marco
9 éve, 5 hónapja és 3 heteHát…. A Neon azért kicsit jobb név volt… 😄
totyak
9 éve, 5 hónapja és 3 heteszomorú ez a vergődés, amit a BB produkál. Ők azért ennél többre hivatottak.
ipet
9 éve, 5 hónapja és 3 heteBwahhhhahahahahahahahaha 😄
kpal
9 éve, 5 hónapja és 3 heteszifon biztos….
warriorautobot
9 éve, 5 hónapja és 3 heteHa nem 220 ezer lenne a Priv tutira azt venném következő telefonnak.
Ez annyira nem fogott meg…
rdave
9 éve, 5 hónapja és 2 heteJó lenne ez, ha nem a Blackberryről lenne szó, akik eddig saját OS-sel és saját tervezésű telefonokkal voltak jelen. Most meg már egyik se igaz…