Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mivel a Square Enix korábban külön kiemelte a bemutatott Final Fantasy XV dobozképek kapcsán, hogy azok csak az észak-amerikai változatokra érvényesek, ezért azt hittük, hogy Európában egy teljesen újszerű box artot kap majd a játék. A Koch Media, mint az alkotás európai disztribútora azonban néhány órával ezelőtt bemutatta az itteni dobozképeket is, amelyekről kiderül, hogy kvázi fikarcnyi különbség sem tapasztalható az amerikai és az európai dobozokra kerülő borítók között.
A Square Enix egyébiránt ezzel párhuzamosan megerősítette, hogy mindkét régióban egy reverzibilis, avagy érthető nyelven megfordítható borítóval is elérhető lesz a játék, ezáltal választhatjuk, hogy a karaktereket tartalmazó dobozkép, vagy Yoshitaka Amano fekete háttér előtti logója látszódjon inkább.
rdave
9 éve, 6 hónapja és 1 heteTőlem hello kitty-s is lehet, csak a lemezen legyen rajta a játék. 😄
vape
9 éve, 6 hónapja és 1 heteMinimal de nagyon bejön. 🙂
totyak
9 éve, 6 hónapja és 1 heteNaná, hogy a karakterek látszódjanak, a másik gyenge. De átlátszó tokkal az is látszana, csak belül. Problem solved.