Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár borítékolható volt, hogy megjelenése után tarolni fog a Pokémon Go, azonban arra talán senki sem számított, hogy olyan elképesztő sikert arat, hogy a Nintendo részvényeit rögtön olyan magasságokba repíti, ahol azok már a nyolcvanas évek óta nem jártak. A SuperData adatai szerint márpedig ez történt, így a játék digitális eladásaiból a megjelenés óta már több mint 14 millió dolláros bevétel jött Androidon és iOS-rendszereken, amire a Pokémon Shuffle is képes volt ugyan, de csak közel egy teljes esztendő alatt.
Nem véletlen ezek után, hogy a Pokémon Go az iOS-rendszer játékeladásainak az élére került, miközben az Amerikában forgalomba került Androidos készülékek 5 százalékára már mind feltelepült az alkotás, ami óriási eredmény.
warriorautobot
9 éve, 6 hónapja és 1 heteHát mindenhonnan ezt látom hogy az is ezzel játszik azt találta és már most ráuntam pedig még nem is játszottam vele. 😄
rdave
9 éve, 6 hónapja és 1 heteCsak azért mondod, mert neked még nincs saját pikachu-d.
ryuthestar
9 éve, 6 hónapja és 1 heteCsak jönne már EU-ba… barátokkal már ledumáltuk, hogy megyünk majd Pokémon túráraxD
rdave
9 éve, 6 hónapja és 1 heteHibátlanul játszható itt is. 😄 Még a kisvárosomban is mindenfele mászkálnak már. 😄
ryuthestar
9 éve, 6 hónapja és 1 heteTudom…de én azért inkább biztosra megyek. 😉
warriorautobot
9 éve, 6 hónapja és 1 heteKell a halálnak!
Nem vagyok már 10 éves hogy Pokémonozzak! 😛 😄
rdave
9 éve, 6 hónapja és 1 heteEzt nem is tíz évesek játsszák leginkább. 😄 Inkább azok, akik a pokémon idejében voltak tíz évesek, szóval a mostani húszasok. 😄
ryuthestar
9 éve, 6 hónapja és 1 heteÍgy van. Egyáltalán nincs mit ezen szégyellni…
kpal
9 éve, 6 hónapja és 1 heteEz lesz a nintendo jövője .
totyak
9 éve, 6 hónapja és 1 heteÉn is kipróbálnám, de a telefonom nem tud 4.4-et.