Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igazán érdekes híreket közölt a PCGamesN magazin, akik több forrásra hivatkozva is arról cikkeztek ma délután, hogy sikerült feltörni a lassan egy teljes éve feltörhetetlennek minősített másolásvédelmet, ami az utóbbi hónapokban szinte minden videojátékot megvédett a kalózoktól. A hír elsőként egyébiránt a Redditen bukkant fel, ahol egy névtelen orosz hacker jelentette be, hogy sikerült legyűrnie a Denuvo védelmet, és erről egy videót is feltöltött a világhálóra, amelyen elmagyarázza, hogy pontosan mit is tett ahhoz, hogy túljárjon a technológia eszén, ezáltal a mozgóképen el is indítja pár percre a Rise of the Tomb Raider-t.
Természetesen a hírre azonnal megérkeztek az első olyan kommentek is, amelyek hazugságnak nevezik az IDE kattintva általatok is megtekinthető videót, ellenben miután Thomas Goebl, a Denuvo mögött álló egyik igazgató azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz minden ilyen próbálkozást kommentálnia, sőt mi több, ő is úgy beszélt védelmükről, hogy az korántsem feltörhetetlen, ellenben nem is ez volt vele a céljuk, sokkal inkább az, hogy biztosítsák vele néhány videojáték jó kezdeti eladását. Ti mit gondoltok, eddig tartotta magát a Denuvo?
zender
10 éve, 2 hete és 5 napjaNa ennek sokan örülnek gondolom. De talán tényleg nem igaz.
golem
10 éve, 2 hete és 5 napjaAz igen! 😮 Szerintem kamu amúgy.
bekecs
10 éve, 2 hete és 5 napjaMajd meglátjuk nemsokára hogy valóban sikerült-e nekik… 🙂
imperator
10 éve, 2 hete és 5 napja1. Minden védelem feltörhető
2. Szeretnék látni egy statisztikát, hogy mennyivel nőttek az eladások. Mert nem hiszem hogy ebben az időszakban amíg nem lehetett kalózkodni, olyan sokan lettek szentek és vették meg a játékokat.
sarakrael
10 éve, 2 hete és 5 napjaPontos statisztikát nem tudok neked mutatni, de pár hónapja volt itt egy hír, amiben emlékezetem szerint az volt, hogy az új TR eladásai jobbak PC-n mint konzolon, és szerintem ennek biztos köze volt pl a Denuvonak.
imperator
10 éve, 2 hete és 5 napjaEz csak egy játék, ami valljuk be nem valami nagy eredmény, tekintve hogy a TR eddig csak XOne-ra jelent meg, másrészt PC-je (meg ps4-e) is jelentősen több gamernek van.
sarakrael
10 éve, 2 hete és 5 napjaAmúgy meg ha belegondolsz nem kellenek statisztikák. Az, hogy egyre több fejlesztő kezdte el alkalmazni ezt az amúgy biztosan elég drága védelmet, az azt jelenti, hogy megéri nekik, hiszen egy kiadó sem adna ki pénzt olyan dologra, ami nem hozná vissza a pénzét, nem gondolod?
totyak
10 éve, 2 hete és 5 napjaMég ha fel is törte, ahogy elnézem, játszhatatlanul lassú az egész. Ennek így sok hasznát senki nem veszi.
szattila
10 éve, 2 hete és 5 napjaNem hiszem hogy a vedelem miatt lenne, inkább gyenge a gép a játékhoz de nem is az volt a cél hogy FPS bajnok gépet mutasson be.
totyak
10 éve, 2 hete és 5 napjaNem tudom, szerintem azért nem olyan gépem kezdenek el feltörni valamit, amin épphogy elindulna az adott játék. Szerintem itt más miatt ilyen bitang lassú.
imperator
10 éve, 2 hete és 5 napjaLogikusnak hangzik, bár az is lehet hogy csak azért tértek át erre, mert a kiadókat is érdekelte az eredmény. Oké hogy drága, de egy EA-nek vagy Ubinak nem hiszem hogy olyan nagy pénz lenne ez.
warriorautobot
10 éve, 2 hete és 5 napjaHát legalább kitolták annyira hogy aki nagyon kíváncsi volt rá az már megvette és most meg már nem nagyon érdekli hogy feltörték.
szattila
10 éve, 2 hete és 5 napjaEgy játék feltöréséhez egy Pentium 2 gép is elég, most biztosan nem fog venni csak azért egy VGA-t hogy szebben fusson a játék pláne ha nem is érdekli, ezek az emberek nem azért törik fel a játékokat mert játszani akarnak vele hanem mert keresik a kihívásokat, jelen esetben csak azt akarta megmutatni hogy elindul a játék tehát a védelem már nem aktív ha megnézed a tálcán semmilyen VGA vezérlő szoftver nem fut így valószínű hogy nem egy komolyabb VGA van a gépben, az is lehet hogy csak az integrált IGP-t használja.
kpal
10 éve, 2 hete és 5 napjaEz sima ügy , bármi ami új ideig óráig biztosít védelmet,ennek eddig tartott.
bvektor
10 éve, 2 hete és 5 napjaAz igazgatói nyilatkozat volt szerintem az egész storyban a legreálisabb. Senki nem hitte, hogy kész annyi volt, olyan nincs. Emberek sokkal komolyabb helyekre is betörtek már, minthogy egy játék megfogja őket.
Lehet gonosz vagyok, de őszintén szólva örülök ennek. Pont eljött az az idő amikor már lassan kezdenek lefelé indulni az első játékok árai és így az eladások is, így már nem okoz akkora kárt.
Biztos vagyok benne, hogy többet adtak így el, de abban is, hogy nagyon sokan inkább kerestek más játékot. Én speciel nem szeretek ilyen árkategóriájú (7-8k Ft feletti) játékot kipróbálás nélkül megvenni. Bevallom elég gyakran megesik, hogy „kölcsönkért” játékkal játszom, de az esetek nagy részében ha tényleg jó meg is veszem.
A legbiztosabb védelem még mindig szerintem a multiplayer. Egy hivatalos szerveren futó anticheates játék multiját nem lehet kalózkodni.
kpal
10 éve, 2 hete és 5 napjaÉs amit művelnek a DLC árakkal azon is beszedik az alapjáték árát párszor. Régen volt jó a DLC nélküli világban.
totyak
10 éve, 2 hete és 5 napjaHopsz, rossz embernek ment a válasz. szattila-nak szántam
Én akkor sem hiszem, hogy olyan géppel áll neki valaki amivel nem, vagy épphogy le tudja tesztelni, hogy indul e, vagyis hogy sikerült e feltörni. Ha minden kerek lenne a történetben, már rég torrenten lenne a játék.