Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A hihetetlen népszerűség miatt - több mint 10 millió játékossal büszkélkedhet - számítottunk rá, hogy az Overwatch a bevételek tekintetében is elképesztő eredményeket tud majd felvonultatni, így a SuperData adatai szerint ez még a képzeletünket is felülmúlta. A főként ipari kutatással foglalkozó Superdata elemzői ugyanis bejelentették, hogy adataik szerint a Blizzard alkotása kizárólag digitális formában 269 millió dolláros bevételt tudott elkönyvelni minden egyes platformon, amivel önmagában 8 százalékos lökést adott a globális PC-s piac forgalmának.
Mindezek pedig még csak a májusi számok, a SuperDara egyelőre hozzá sem vette a júniusi adatokat, amelyek bizonyára ennek a többszörösét hozzák ki mind a bevételek, mind a piacra gyakorolt hatás kapcsán.
kulacs
10 éve, 1 hónapja és 23 órájaJövő hónap elején én is be fogok ruházni rá… Nagyon kíváncsi vagyok rá, szerintem nem fogok csalódni benne 😄
santonio
10 éve, 1 hónapja és 23 órájaKemény! 😮 Nagyon jól tolják!
marduk
10 éve, 1 hónapja és 21 órájaA játékban nem, de a közösségben annál inkább 😄
wegh
10 éve, 1 hónapja és 21 órájaNa ehhez én is hozzájárultam 🙂
kulacs
10 éve, 1 hónapja és 21 órájaTalán nem, régóta keresek hosszútávra jó kis multit ami kicsit összetettebb, a közösség csak nem veszi el a kedvemet… 😐
marduk
10 éve, 1 hónapja és 21 órájaÉn nem azt mondom, hogy elveszi a kedvedet a játéktól, de eléggé toxikus közössége van. 😄 Legjobb ismerősökkel játszani.
totyak
10 éve, 1 hónapja és 16 órájaIlyen bevételeket, ez eszméletlen sok. Megérte nekik megcsinálni a játékot.