Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár nagyon számítottunk rá, a Micrrosoft E3-as konferenciájáról azonban hiányzott a Crackdown 3, de mint később kiderült: a redmondi óriás tudatosan döntött így, lévén nem volt aktuális bejelenteni valójuk az alkotás kapcsán. A hivatalos honlapon azonban Dave Jones, a projekt kreatív igazgatója közölt pár érdekes részletet velünk, ezáltal megtudtuk, hogy a Crackdown 3 is a Microsoft Play Anywhere programjának része lesz, ezáltal PC-re is megjelenhet az Xbox One mellett, ellenben erre idén már nem kerülhet sor.
A Crackdown 3 ugyanis hivatalosan jövőre csúszott, de a Reagent Games csapata szerint a gamescom 2016 alkalmából talán már egy kicsit bőbeszédűbbek lesznek. Úgy legyen!
zender
9 éve, 7 hónapja és 6 napjaNa ez szuper hír. A második volt a kedvencem, azzal embertelen időt játszottam! 🙂
totyak
9 éve, 7 hónapja és 6 napjaTetszik nekem ez a „PC-re is kiadjuk a One játékokat” bejelentés. Remélem, hogy ez szó szerint, mindenféle torzítás nélkül így lesz és működni fog.
warriorautobot
9 éve, 7 hónapja és 5 napjaKijön PC-re is mert az Xbox már meghalt és megmentjük a jó játékokat.
venoman
9 éve, 7 hónapja és 2 napjaÉn úgy látom ami nem jön ki az összes platformra az elbukik, csak a nagyon kidolgozott játékok nem.
rdave
9 éve, 7 hónapja és 2 napjaDehogy, nem halt az meg. A Micro tulajdona a Crackdown és gondolom most a Win10-et is húzni akarják, mert a „PC” jelen esetben csak a WIN10-et jelenti. Viszont szerintem pont azért késleltetik, hogy a boxnak is jó legyen.