Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egyre biztosabb, hogy igazak voltak azok a pletykák, amelyek korábban arról szóltak, hogy a Bethesda felújítja a The Elder Scrolls V: Skyrim című szerepjátékot PS4-re és Xbox One-ra is. A hírt a Base internetes áruház erősítette meg közvetett formában, történt ugyanis, hogy a kérdéses bolt listázta a The Elder Scrolls V: Skyrim - The Definitive Edition névre keresztelt csomagot, amelyhez ráadásul már megjelenési dátumot is társítottak.
Ennek köszönhetően nem csak az derült ki, hogy mi lesz a kérdéses szerepjáték felújított változatának címe, hanem az is, hogy megjelenésére november 23-án számíthatunk majd.
marduk
9 éve, 7 hónapja és 1 heteMi lesz azokkal, akiknek megvan a sima Skyrim?
ryuthestar
9 éve, 7 hónapja és 1 heteSemmi, így jártak. Nem rémlik, hogy más felújított játéknál is adtak volna kedvezményt vagy akármit…
Én lehet megveszem majd PS-re…de csak lehet. Kérdés, hogy mennyit képesen lerabolni érte az emberről.
marduk
9 éve, 7 hónapja és 1 heteMármint úgy értem, hogy az a verzió megmarad-e, mert több példát láttam, hogy a remastered edition kiszorította a kínálatból az eredeti verziót, és akkor sokan felháborodtak emiatt, mert 2x kellett költeniük egy játék miatt.
totyak
9 éve, 7 hónapja és 1 heteNovemberre végül is már 5 éves lesz a játék, tényleg nagy szükség van a felújításra. Bullshit
kulacs
9 éve, 7 hónapja és 1 heteNekem kimaradt a játék. Ha kiadnák a felújított változatát mindennel egy csomagban én lehet vevő lennék rá 🙂
imperator
9 éve, 7 hónapja és 1 heteLetöltesz egy grafika modot és problem solved, ráadásul inygér van.