Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A sorozatos találgatások és pletykák után a Bioware néhány perccel ezelőtt hivatalosan is megerősítette, hogy idén már biztosan nem kell a Mass Effect-sorozat legújabb tagjával kalandoznunk. A Mass Effect: Andromeda ugyanis a hírek szerint csak valamikor 2017 elején kerülhet fel a boltok polcaira, de az első komolyabb információk - esetleg talán gameplay felvételek - érkezésére már nem kell olyan sokáig várnunk, hiszen a játék ott lesz az idei E3-on, az EA Play keretein belül.
Érdekesség, hogy az alkotás hivatalos oldalán a Bioware megfogalmazott három pontot, amelyek kapcsán a legnagyobb újdonságok várnak ránk a Mass Effect: Andromeda betöltését követően, és amelyekről az E3-on már biztosan hallani fogunk.
Ezek a szabadság, hiszen a sorozat eddigi legszabadabb játékmenete vár ránk, a felfedezetlen világok, lévén a Tejútrendszer után az Andromeda vár ránk új bajtársakkal, ellenfelekkel és kalandokkal, míg a harmadik az új élmények, amelyek kapcsán főként a Frostbite grafikus motor, az újgenerációs megvalósítás, valamint a megjelenés, a sztori és a játékmenet technológiai újításait értik a fejlesztők.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 1 heteElrepül az az idő hamar. Mióta melózom, nincs időm élni és csak azt veszem észre, hogy megint elment egy hét 😄
tommy
9 éve, 8 hónapja és 1 heteNekem nem gond, amúgy sem érdekel a game.
santonio
9 éve, 8 hónapja és 1 heteCsak kibírjuk valahogy… 😉
sarakrael
9 éve, 8 hónapja és 1 heteA BKV megálló tábláira is az van írva, hogy a menetrend tájékoztató jellegű, szóval azért még meglátjuk.