Főhősünk továbbra is Eliot Ness, visszavonult detektív, akit még az első epizódban maga Al Capone bíz meg egy feladattal: elrabolt unokáját kell felkutatnia. A rövid összefoglaló után a történet szinte ott veszi fel a fonalat, ahol korábban elejtettük: a rejtélyes tengeralattjáró előtt állunk álöltözékünkbe bújva, és Al Capone bizalmasával karöltve lépünk be, hogy egy áltárgyalás keretein belül járjunk utána egy ígéretes nyomnak.

Spoilerezni nem szeretnék, nem titkoltan a játék fő erőssége a történet, és itt különösen jól fogjuk magunkat érezni: fordulatok, izgalmak, és persze rengeteg rejtély övezi majd utunkat. Egy kevés csavart máris kapunk a legelső jelenetben: párhuzamosan most nem csak a jelen, hanem jóval korábbi események is előtérbe kerülnek, többek között egy kényes szerelmi háromszög is, szóval lesznek itt még meglepetések!
A Shaking the Hive alcímet kapó részben nem fogunk sok újdonsággal találkozni, például a játékmenet is maradt a régi. A tempó továbbra is lassú és megfontolt: nyomok után fogunk kutatni, beszélgetni, és megpróbálunk egyre többet megfejteni a gyermekeltűnések ügyében. Visszatérő elem a döntések sorozata: többször is a végjátékot is befolyásoló választások elé kerülünk: nem mindegy kinek mit mondunk, hazudunk-e egy barátnak, erre vagy arra megyünk.

Cselekedeteink következményeit nem biztos hogy már most megtudjuk, elképzelhető, hogy egy két szál csak a későbbiekben fog összeérni. Ami egy picit zavart, hogy egy-két döntéshez alig pár másodperc maradt, így előfordult hogy nem arra nyomtam, amire szerettem volna, de ki tudja, lehet később profitálok belőle…

A képek alapján valószínű rájött mindenki, hogy továbbra sem a fiatal korosztályokat célozza meg a program, már a The end of Peace-ben is véres jelenetek tanúi lehettünk, de itt rá is tettek a spanyol srácok egy lapáttal: a tengeralattjáró felderítése közben máris súlyos dolgokat fogunk kinyomozni, ehhez társul még a nyers brutalitás, ami áthatja a programot.
Mindez azonban a fekete-fehér színvilággal tökéletes, nagyon sötét hangulatot áraszt, amit én nagyon szeretek. Egy Sin City-t képzeljetek el, csak most ti vagytok a véres események közvetlen szemtanúi. Sajnos azonban itt sem kerülhetjük el a negatív dolgok listázását, mert akad belőlük sajna.

Először is, már a múltkor sem szerettem az akciójeleneteket, mert annyira gagyik, hogy az valami rémálom, és itt ráadásul nagy adaggal kapunk belőlük! Nem tudom, hogy az ötlet volt egy fokkal kevesebb, vagy ki kellett tolni egy kicsit a játékidőt, de ilyen áron nem igazán kellett volna. Példa: fedezékek mögött állunk / guggolunk, néha tudunk ide-oda gurulni, néha nem, és az egy helyben ácsorgó, esetleg rohangáló ellenséget lőhetjük végtelen számú tölténnyel. Ez egyszer megbocsátható volt, másodjára nem annyira.

IndieGO videóteszt a Game Channel Youtube csatornán: