Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Váratlan és egyben szomorú hírek érkeztek a DICE háza tájáról a Mirror's Edge Catalyst kapcsán, így kiderült, hogy a játék megjelenését a korábbi májusi időpontról június elejére tolták. Ennek köszönhetően kiderült, hogy az alkotás június 9-én kerül majd fel az európai boltok polcaira, tehát összesen alig két héttel kell többet várnunk Faith kalandjainak kezdetére, mint eredetileg.
A készítők a csúszás okaként a szokásos dolgokat nevezték meg, így nem kell rögtön vészmadárnak lenni, az említett időpontban már vélhetően probléma nélkül megjelenhet majd a játék.
totyak
9 éve, 8 hónapja és 4 heteEddig is kibírtam, ezután is ki bírom várni.
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 4 heteNOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!
Az iszonyat sok idő! 😢
hentes
9 éve, 8 hónapja és 4 heteKi is adja ki? Jah megvan, EA! 😄
ravor
9 éve, 8 hónapja és 4 heteHa hibákat javítanak, akkor nem baj 😄