Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az ASUS már hosszú évek óta folyamatosan bővíti a játékosoknak szánt családjait, melyek közül a ROG, azaz Republic of Gamers a legismertebb és a legtöbb terméket tartalmazó széria, mely ráadásul az asztali gépeket sem veti meg. A gyártó ugyanis már jó néhány előre összerakott ROG konfigurációt dobott piacra, az új ROG GT51CA személyében pedig ismét egy nagyon komoly terméket sikerült összerakniuk. Az egyedi tervezésű és ROG vonásokkal felvértezett ház megtöltésére Intel és NVIDIA termékeket választott, mely jól mutatja a piac jelenlegi erőviszonyait.
A konfigurációk terén 6. generációs Core i5 vagy Core i7 processzor közül választhatunk, melyeket NVIDIA GTX 970-től egészen a GTX Titan X kártyáig egészíthetünk ki. A tárhely kapcsán HDD, SSD és villámgyors NVMe PCIe SSD is elérhető, a memória terén pedig természetesen DDR4-es modulokról van szó.
Az előlapi audio-csatlakozó mögött egy ESS Sabre erősítő bújuk meg, a csomagban pedig egy karkötőt is találunk. A ROG BAND egyfelől megnyitja a belső tárhely titkosított részét, melyet csak akkor láthatunk, ha a karkötő rajtunk van, másfelől pedig az OC-módot is bekapcsolhatjuk vele.
totyak
9 éve, 9 hónapja és 6 órájaHűha, hát ez nagyon komoly kis konfiguráció is lehet. Össze sem merem számolni, hogy mibe kerülhet.
terminator
9 éve, 9 hónapja és 6 órájaAz mekkora már hogy karkötővel oldod fel a géped! 😮 Nagyon durva!
1000feri
9 éve, 9 hónapja és 6 órájaÁra a csillagos ég!
ravor
9 éve, 8 hónapja és 4 heteEz a karkötős tetszik, de meg is kérik az árát azért 😄
warriorautobot
9 éve, 8 hónapja és 4 heteAz árba meg belegondolni is rossz…