Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A különféle perifériák kapcsán sokan vágynak arra, hogy a drágán megvásárolt terméküket egyedivé varázsolják, erre viszont csak kevés esetben van lehetőség, a Valve azonban egy igen érdekes kezdeményezéssel állt elő. A kezdeményezés tárgya nem más, mint a Steam Controller, melyről igencsak megoszlik a közösség véleménye. A vállalat szeretné elérni azt, hogy a lehető legtöbb ember kezében egy egyedi eszköz legyen, ezért igen nagyvonalú bejelentést tettek.
Közzétették ugyanis a Steam Controller CAD fájljait, vagyis megadták a lehetőséget arra, hogy egyedi külsővel megáldott kontrollert „nyomtassunk” magunknak. Persze nem mindenkinek van meg ehhez az eszköze és szoftvere, ugyanakkor az egyedi tervezéseket árulni is lehet, miután engedélyt kértünk erre, így pedig még több egyedi Steam Controller lehet majd a piacon.
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNekem az alap is elég ronda.
Egy sima 360-as kontrollerrel én beérem.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteEz vajon milyen hatással lesz a piaci helyzetre.
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteGondolom most aztán tömegesen rohannak az emberek 3D nyomtatót venni… ja, nem.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 3 heteHát nemtudom mennyire lesz ennek igy piaca 😄