Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár egy kicsit megijesztett minket a 2K Games csapata azzal kapcsolatban, hogy kizárólag konzolokra jött tavaly a WWE 2K16, de nemsokára helyre áll az univerzum rendje. A kiadó ugyanis bejelentette, hogy március magasságában PC-re is leszállítják majd a játékot, méghozzá a PS4-re és Xbox One-ra korábban megjelent összes extra tartalom társaságában, így természetesen Arnold Schwarzenegger oldalán is bunyózhatunk majd a ringben, ezért pedig nekünk még csak extra költségeket sem kell megfizetnünk.
A WWE 2K16 PC-s változata a tervek szerint március 11-én jön PC-re, és már most előrendelhető a Steam kínálatából, ahol egy elővásárlásért cserébe már most 10 százalékot faraghatunk le a vételárból.
kpal
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaNa erre az évre a Moral mellé kellemes lesz ez is 🙂
santonio
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaEgyszer ki kéne már próbálnom egy ilyen WWE játékot, lehet hogy rákattannék. Csak mert eddig semmivel nem tudott meggyőzni egyik sem arról hogy jó vele játszani. Ugyanúgy nem látom értelmét mint mondjuk a box játékoknak… 😄
totyak
9 éve, 11 hónapja és 3 napjaMár a tavalyi is jött pc-re, valahol sejthető volt, hogy nem egy év erejéig kacsintanak ki a pc-s játékosok felé.
drift3r91
9 éve, 11 hónapja és 2 napjajön jön de minek?