Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Samsung nagy erőkkel vágott bele a hordozható gépek fejlesztésébe, a várt sikerek azonban elmaradtak és inkább más területekre helyezték a hangsúlyt, ugyanakkor jól látszik, hogy még nem tettek le erről a piacról, ráadásul az új lehetőségek felé is igen nyitottak. Az egyik ilyen új lehetőség sokak számára a Google által fejlesztett Chrome OS, mely képes elegendő funkcionalitással felruházni az olcsóbb gépeket. A 200 dolláros Samsung Chromebook 3 idei változata nem váltja meg a világot, ugyanakkor a rendszer célközönségét a készülék is képes kiszolgálni.
A 11,6 hüvelykes kijelzőn 1366 x 768 pixelt láthatunk, alatta pedig 2 vagy 4GB RAM és egy Intel Celeron processzor dolgozik. A 16GB belső tárhelyet felhővel vagy microSD kártyával lehet bővíteni, az üzemidő pedig 11 órás a gyártó szerint, ami nem rossz érték úgy, hogy az általános feladatokat el tudjuk látni.
ronalddo
9 éve, 11 hónapja és 5 napjaKiváncsi lennék már egyre működés közben, de se egyetlen ismerősömnek nincs, se egy boltba nem találni. 😄 Úgyhogy maradok kiváncsi… 😄
totyak
9 éve, 11 hónapja és 5 napjaAzért ez az 50-55 ezer forint ezért a rendszerért sok szerintem. Én inkább gyűjtögetnék még pár hónapot és vennék egy olcsóbb, de ennél jobb win notit.
warriorautobot
9 éve, 11 hónapja és 5 napjaNekem ez árban nagyon nem jön be.
kpal
9 éve, 11 hónapja és 5 napjaItthon alig hallani ezekről , nem nagyon van piacuk.