Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a játék koncepciója kiváló és gyönyörűnek ígérkezik, a tavalyi E3-as bejelentése óta nagy csend és meg nem valósult ígéretek övezik, melyet a Lionhead most végre megtört, a béták elindításával. Úgy tűnik, a hírverés teljes hiánya lázas, kreatív alkotói munkát rejtett a háttérben, hiszen még nem kell temetnünk a projektet, sőt az alkotók úgy belejöttek az ötletelésbe, hogy a vártnál nagyobb szabású történet kerekedett ki belőle, melynek megvalósításához természetesen több időre van szükségük.
Állítólag már most százezren állnak sorba a jelenlegi, zárt bétába való bejutásért – amire még mindig lehet jelentkezni -, de aki kimarad, az se aggódjon: 2016 tavaszán lehetőségünk lesz kipróbálni magunkat nyílt béta tesztben is.
wegh
10 éve, 1 hónapja és 3 napjaAnnyira nem vonz, pedig a Fable örök kedvenc. Engem mondjuk már a 3 se fogott meg…
totyak
10 éve, 1 hónapja és 3 napjaHa rendes single játék lenne, sokkal jobban érdekelne. De most ez tényleg jön pc-re is? Nekem az rémlett, hogy nem.
hun-man
10 éve, 1 hónapja és 3 napjaKi próbáltam volna pedig nagyon szívesen.