Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egy nagyon fontos emlékeztetővel szolgálnánk azok számára, akik jelentkeztek korábban a Star Wars Battlefront bétájára, lévén a korábbi tervek szerint még ma elindulnak majd a játék első átfogó tesztjei. A hivatalos adatok szerint az első mérkőzések helyi idő szerint egészen pontosan ma este 7 óra magasságában veszik kezdetüket, amit Mathew Everett közösségi menedzser erősített meg a fanatikusok számára.
Ha tehát van már hozzáférésünk, és szeretnénk belekóstolni a játék előzetes bétáiba – amelyben többek között a Drop Zone és a Walker Assault játékmódok kapják a főszerepet -, akkor ma este 7 órától álljunk készenlétben.
A bétát innen tudjátok behúzni: Star Wars Battlefront béta kód beszerzése
kpal
10 éve, 3 hónapja és 1 heteSűrűsödik mostanság a béta lehetőségek. 🙂
5t3v3nk3
10 éve, 3 hónapja és 1 hetePC-n már tegnap elő lehetett tölteni akárkinek Originről, és ma délután 4-kor(16:00) indul a buli, legalábbis az Origin szerint.
god
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNem kellett rá jelentkezni, open beta ha jól tudom.. már várom hogy haza érjek..
bekecs
10 éve, 3 hónapja és 1 heteKi nem hagynám! Rohadtul kíváncsi vagyok!
imperator
10 éve, 3 hónapja és 1 heteLehet kipróbálom. 🙂
warriorautobot
10 éve, 3 hónapja és 1 heteHa tudnám én is kipróbálnám egy két körre a játékot.
zender
10 éve, 3 hónapja és 1 heteNagyon kíváncsi vagyok rá, Originen fogom tolni, remélem maxon… 🙂
richie8
10 éve, 3 hónapja és 1 heteOpen beta lesz igen, de valahogy PSN-en még hírből sincs fenn 🙁 (Gondolom ha este 7 az első battle time, akkor csak később lesz fenn..)
marco
10 éve, 3 hónapja és 1 heteOnline én megtaláltam PSN-en. Originen már megy az előtöltés amúgy. 🙂
god
10 éve, 3 hónapja és 1 heteGOTY!