Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kis túlzással botrányosnak tekinthető, amit a PC-s Batman: Arkham Knight kapcsán a Warner megengedett magának, így a kellemetlen port után nem csak felfüggesztették a játék eladásait ezen a platformon - már ahol tudták -, hanem a javítást is folyamatosan eltolták. Ennek köszönhetően most ott tartunk, hogy a számítógépes rajongók még mindig nem tudják, hogy mikor vásárolhatják meg maguknak a kérdéses változatot - amennyiben nem találtak volna még erre alternatívát -, de a korábbi vásárlók is tanácstalanok azzal kapcsolatban, hogy mennyit kell még várniuk a régóta remélt teljes javításra.
A Warner ezzel kapcsolatban továbbra sem adott ki közleményt, ellenben a tegnap bejelentett legújabb DLC-k kapcsán körbeküldött hivatalos sajtónyilatkozat legvégén érdekes részletekbe botolhattunk ehhez kapcsolódóan. A Warner ugyanis ott azt írta a PC-s változatokról, hogy az elkövetkezendő hetekben már valóban megjelenhet végre. Bár ez elég tág időintervallum, azért reménykedjünk!
vape
10 éve, 3 hónapja és 3 heteEz egy rohadt szar vicc.
gokuvsvegita
10 éve, 3 hónapja és 3 heteEz nagyon nevetséges. Még kiakarták adni, és most meg ennyit késik az újra kiadás? Akkor mikor úgy volt hogy na, kiadjuk a pc verziót is. Akkor azokat az embereket megetették, és most velük játszanak…
totyak
10 éve, 3 hónapja és 3 heteAzokat sajnálom igazán, akik már megvették, kiadták rá a sok pénzt és azóta sem tudnak játszani vele. A többiek szerintem ki tudják várni a megjelenést, aztán eldöntik, hogy megérdemli e a cég, illetve a játék, hogy pénzt adjanak érte.
kpal
10 éve, 3 hónapja és 3 heteIde fajult a világ csak a haszon , játékosok nem érnek annyit hogy minőségi kész gamet kapjanak