Szerintem minden egyes emberben van egy olyan reflex, hogyha lát egy képet vagy trailert az adott játékról, akkor szinte rögtön elindul a lelkében lévő mérleg pozitív, avagy negatív irányba. No, így voltam ezzel a stuffal én is: értem, hogy nagyon jó a hangulata, el és felismerem, hogy mitől lehetett olyan sikeres a maga idejében, viszont megnéztem egy bemutatót és néhány képet róla, ami alapján rögtön tudtam, hogy ezt messziről fogom elkerülni.
Lehet, hogy a vízfestményre hajazó, szürreálisan rajzfilmszerű látvány verte ki a biztosítékot, vagy a sztori néhány pontját találtam nagyon gyengének, már nem tudom, de az biztos, hogy okkal marad ki nálam.
Az érzékenyebb lelkületű olvasóknak előre elmondom, hogy a most követő ekézés a Definitive Editon-nek szól, nem pedig a 2012-es alapjátéknak. Kedves Bethesda! Értem én a poént, tényleg. Az olvasókkal jókat szoktunk derülni ezen a hádésítós, kiadunk mindent, újra, mert kell a pénz a második malibui nyaralóra elven. Ilyenkor csak cinikusan összekacsintunk, aztán ha jól sikerült a portéka, beruházunk rá, ha meg nem, akkor lapozunk. Viszont az, hogy hülyének nézitek a vásárlókat, akiknek a pénzéből házat akartok építeni, no, az nagyon nem járja.
A Dishonored: Definitive Edition az egyik leggörényebb húzás a HD remake-ek történelmében, de nézzük a miérteket. Kezdjük talán a legócskább résszel, a grafikával. Értem én, hogy az alapnak sem ez volt a gyémánt keménységű pontja, ugyanakkor hogy minimális időt se szenteljenek a javításra, az muhaha.
Annyi történt, hogy ugyan a felbontás az 1080p lett, viszont ezen kívül semmi sem javult ezen a részen, simán maradt a képfrissítés 30 FPS, hogy csak egy példát ragadjak ki. Élsimítás nuku, bugfix nuku, képfrissítés sok esetben lassú. Tudjátok, hogy mi a röhej? Az alapjátékot ha felhúzzátok PC-n, mondjuk a max közelébe, kategóriákkal szebb lesz, mint a PS4-es vagy Xbone-os darab. Szóval ennyire sikerült jól ez a rész.
Pedig ettől eltekintve lenne spiritusz az anyagban, mert Dunwall városa egy titkokkal, járványokkal tűzdelt sötét és terhes hely, amit az érdekes gameplay rendkívül jól kiegészít. A történet sem változott, tehát itt is Corvo-t alakítjuk, akinek a szeme láttára gyilkolják meg szeretett úrnőjét, majd próbálják az egészet a nyakába varrni. Aztán egy kormányhű csoport megszökteti a börtönből, majd pedig indulhat a jól megérdemelt bosszúhadjárat. Persze nem csak erről szól, ennél azért jóval izgalmasabb és érdekesebb.
A játékmeneten szintén nem változtattak, de erre nem is volt szükség. Alaphelyzetben elég sokat fogunk lopakodni és hátulról gyilkolni, viszont ha észrevesznek minket és szemtől szembeni harc kezdődik, akkor sem vagyunk elveszettek, mert az egyik kezünkbe kardot, a másikba lőfegyvereket vagy varázslatokat tehetünk.
Itt van egy nem kevés Bioshock utánérzése az embernek, de ettől még jól működik. A másik dolog, amivel kompenzálni próbálják a készítők a lustaságukat, hogy természetesen minden elérhető DLC-t belepakoltak a stuffba.
Megkapjuk tehát a Dunwall City Trials-t, ami igazából egy ügyességi vetélkedő, de ettől még jópofa. A másik két kiegészítő, a The Knife of Dunwall és a The Brigmore Witches egy új hősre, Daud-ra koncentrál, ami több ok miatt is érdekes. Egyrészt ugye ő gyilkolja meg a hercegnőt, másrészt kategóriákkal borúsabb és durvább ez a két rész, mint Corvo meséje. Itt lesz még a csak előrendelőknek adott Void Walkers’s Arsenal is, ami irreálisan feltápol minket, úgyhogy a saját szórakozásunk érdekében, ne használjuk.
Ami még a játék digitális formátumának sajátossága, hogy 32 gigát kell lerántania, viszont első körben csak a prológust húzza le, azaz ha kitörünk a börtönből, akkor malmozhatunk addig, amíg a teljes letöltést befejezi. Hiába van gyors neted, teljesen mindegy, mert a PSN szerverek nem épp fürgeségükről híresek, úgyhogy ha nem a dobozos változatra ruházol be, akkor még ezzel is kalkulálj. Tömör gyönyör.
Szóval finoman szólva sem sikeredett túl jól a Dishonored: Definitive Edition. A grafika egészen egyszerűen borzalmas, erre nem is nagyon találok szavakat, meg nem tudok napirendre térni felette, hogy ezt így hogy gondolták. Vagy abban reménykedtek, hogy nem vesszük észre? A DLC áradat az rendben van, a többi elem is hozza a 2012-es eredetit.
Amennyiben már egyszer végigtoltad előző generáción a játékot, akkor nagyon messziről kerüld el, mert semmi pluszt nem ad. Ha még nem próbáltad, akkor azt javaslom, a PC-s GOTY kiadásra ruházz be, mert fillérekbe kerül, valamint sokkal, de tényleg sokkal jobban fest, mint ez.
Ha viszont a mostani generációval léptél be a játékok világába, akkor vásárlás előtt tegyél vele egy próbát szerintem, mert nagyon arcra lehet esni.
hentes
10 éve, 4 hónapja és 1 heteVárható volt. Sajnos. 🙁
ronalddo
10 éve, 4 hónapja és 1 hete„A Dishonored: Definitive Edition az egyik leggörényebb húzás a HD remake-ek történelmében”
Kemény! 😄😄😄
Ennyire? Tényleg ennyire?
zender
10 éve, 4 hónapja és 1 heteVan PC-re is? 😮😮😮
marco
10 éve, 4 hónapja és 1 hetePersze hogy nincs. Köszi hogy jelezted, javítva.
wegh
10 éve, 4 hónapja és 1 heteA teszt kulcspontja: „kiadunk mindent, újra, mert kell a pénz a második malibui nyaralóra elven.” Ezzel szerintem midnent elmondtál, köszönöm. 😄
bekecs
10 éve, 4 hónapja és 1 heteKorrekt pontozás, korrekt teszt. Kár volt kiadni, legalábbis ennyiért.
zolika1994
10 éve, 4 hónapja és 1 heteKár látni, hogy egy utóbbi években kijött játékok közül az egyik kedvencem ilyen silány pontot kap. Szerencsére PC-n megvan a GOTY, szóval bármikor elővehetem az á lá Definitive Edition-t 😄
Reméljük a 2 majd elfeledteti ezt a verziót a néppel 🙂
c64fun
10 éve, 4 hónapja és 1 heteBrutálisan ronda lett! 😮 Mintha PS3-at látna az ember. Még ott is átlagos lenne a grafika.
god
10 éve, 4 hónapja és 1 hete6.5? Óriási szívetek van!
tommy
10 éve, 4 hónapja és 1 heteTeljesen egyetértek minden szavaddal! Ez a lehúzás leggusztustalanabb formája! Felháborító hogy legalább egy 2012-es (!!!!!!) PC-szintet nem kaptunk.
Ennyiért kiadni egy idejétmúlt játékot… 😖
marcisnq
9 éve, 11 hónapja és 1 heteA csomag, amit kiadtak konzolra tényleg egy kalpag szr, de tegyük hozzá, hogy aki Dishonoredet játszik, az nem is a graf. miatt tolja. Nekem a top 10-es listámban benne van, persze nem az alap, hanem együtt az egész az alap+2(3)DLC, mert olyan összefüggések, bonyodalmak, következmények és döntések adottak a játékban, amik egyszerűen megszerettették velem. Mellesleg a cikk írója is csak egyszer zutty és végigvitte a gamet, mert ilyen apró hibát is megejteni, hogy hercegnő? CSÁSZÁRNŐ KÉREM! Hónapok óta nem játszottam a Dishonoreddel, de még mindig tudom, hogy császárnő, a szigetek császárnője…
Igaz az utolsó rész, hogy kerüld el a definitive-t, mert PC-n sokkal badassebb és látványvilágilag is sokkal megragadóbb, mint konzolon.