Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Keiji Inafune manapság igen elfoglalt, hiszen egyszerre dolgozik a Red Ash-en, a ReCore-on és a Mighty No.9-on ami tervek szerint szeptemberben jelenne meg, ha minden a tervek szerint halad. Nemrégiben több online áruház is, köztük az Amazon megváltoztatta a játék megjelenési dátumát és a tervezett szeptember 18 helyett 2016-ot jelölték meg.
A Game Informer csapata a tegnapi napon közöltek le egy hírt mely megerősítette, hogy majd csak 2016-ban fog megjelenni a játék.
A hírt azóta törölték, ám a Comcept csapata még nem reagált a dolgokra így nem tudni biztosra, hogy a Mighty No.9 a tervek szerint jelenik-e meg vagy majd csak 2016-ban játszhatunk vele.
mordorer
10 éve, 5 hónapja és 2 heteAzta hova van már húzva… 😮
totyak
10 éve, 5 hónapja és 2 heteHa már összekalapozták rá a sok lóvét, a minimum az lenne, hogy időben hozzák. Erre kellene koncenrálni, nem három játékot csinálni egyszerre.
bekecs
10 éve, 5 hónapja és 2 heteGondolom a rengeteg platform kavar be, végülis mindenre jön ami létezik.