Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Sok iskolába járó játékos életét nehezíti majd meg az Armello, az alkotás fejlesztői ugyanis megerősítették, hogy várhatóan az iskolakezdés napján, avagy szeptember 1-jén válhat elérhetővé a végleges változat. A 20 dollárba kerülő különlegesség PC-re, illetve PS4-re is érkezik, és nem véletlenül neveztük így, hiszen egy olyan fantasy világban játszódó virtuális társasjátékról van szó, amelyben a rajongók antropomorf állatokat irányíthatnak majd, küldetéseket teljesíthetnek, és természetesen harcolhatnak is.
Az Armello eredetileg a Kickstarteren kezdte életútját, 2012 óta készül, és kezdetben kizárólag táblagépekre akarták kihozni a fejlesztők, de aztán belátták, hogy PC-n és PS4-en sokkal nagyobb keresnivalója van.
kpal
10 éve, 5 hónapja és 3 heteSok gyerkőc nem megy suliba 😄
supermanvsbatman
10 éve, 5 hónapja és 3 hetenem is fogok ez miatt menni😄
mordorer
10 éve, 5 hónapja és 3 heteMost olvasok róla először! 😮 De nem lehet rossz! 🙂
totyak
10 éve, 5 hónapja és 3 heteAnnyira nem ismert, vagy jónak tűnő játék, hogy emiatt tömegek hagyják ki az első napot.
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 3 heteAnnyira utálom az ilyen játékokat miért akkor kell amikor már nincs olyan sok szabadideje a gyereknek? Sokkal jobb lenne ha nyáron jönnének az ilyen játékok.