Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A PS Vitával a Sony korántsem robbantott akkorát, mint azt korábban elképzelték, a kis handheld azonban fogyogat, noha elsődlegesen nem a nyugati világban, sokkal inkább Japánban veszik, ahol normális játékkínálatot vonultattak fel mögé a fejlesztők. Főként ennek köszönhetően a Media Create adatai alapján a PS Vita nemrégiben komoly mérföldkövet hagyott maga mögött a szigetországban, ezáltal megtudtuk, hogy teljes életciklusa során ott már 4 millió példányt adtak el belőle - már amennyiben a PS Vita TV-vel kombináljuk az adatokat.
A Vitát egyébiránt még mindig keresik Japánban – legalábbis jobban, mint az Xbox One-t -, így június 15-e és 21-e között például csaknem 12 ezer példány kelt el belőle a szigetországban. A 4 milliós összeg természetesen igencsak szerény, ha a nagy rivális, avagy a Nintendo 3DS eladásait vesszük alapul, hiszen abból már közel 19 millió példány fogyott.
rdave
10 éve, 6 hónapja és 3 heteAz a baj, hogy a Sony csak hagyja sodorni az árral. Japánban készül elég játék rá, nyugaton szinte csak indie, viszont 3DS-t nyomja a Nintendo; saját és külső címek terén is jól áll. Azt hiszik, hogy ennyi a maximum, amit ki lehet hozni belőle, pedig sose támogatták igazán erősen. Mindegy, én azért el vagyok vele. 🙂 Sok-sok japán címmel boldog leszek, de már maga a Gravity Rush is elég volt konzolvásárláshoz. 🙂 Kár, hogy nem nagyon adnak jelet a második részről, eléggé valószínű, hogy nem Vita a célplatform.
warriorautobot
10 éve, 6 hónapja és 3 heteNagyon is jó konzol lenne csak kicsit több nagy cím kellene. Bár ha magamat nézem akkor még mindig több cím van rá ami miatt megvenném a konzolt mint pl. egy 3DS-t.
totyak
10 éve, 6 hónapja és 3 heteA világ többi részén is népszerű lenne, csak ugye ahogy a többiek is írják, kevés a jó játék. Nagyon pofátlan dolog volt a konzol megjelenésekor pár minőségi címmel kiadni, hogy beetessék a tömegeket, aztán mára meg szépen magára hagyni.