Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Jó néhány hete indultak azok a pletykák, melyek szerint a közelgő felsőkategóriás AMD újdonságokra egy újabb bivalyerős kártyával kíván válaszolni az NVIDIA, nemrég pedig meg is történt a bejelentés. Kicsit érdekes, hogy az AMD újdonságai még sehol sincsenek, de úgy látszik, hogy első helyen az elévágás szerepel az NVIDIA taktikai füzetében. Az NVIDIA GeForce GTX 980 Ti sok meglepetést végül nem tartogatott, hiszen pontosan azt kaptuk, ami már kiszivárgott.
A TITAN-X alapjaira épülő kártya kevesebb CUDA magott kapott, mint a nagyobb testvére, és a 12GB GDDR5 memóriából is „csak” 6GB maradt meg. Az órajelek terén 1000MHz-es alap és 1076MHz-es boost értékeket kínál a gyártó, az ajánlott árat pedig 650 dollárban (182 000 Ft) állapította meg.
kpal
10 éve, 7 hónapja és 3 heteItthon ez kb 240e környéke lesz. Titan X tulajok kicsit bosszúsak lehetnek hogy 100e olcsóbban van szinte ugyan az a technika,Titan X előnye talán csak +6GB ram miatt van bár elhangolható, 4K-ban sem használja ki az X 12GB aki csak játékra veszi azt .
warriorautobot
10 éve, 7 hónapja és 3 heteMég mindig nagyon drága, de akki egy ilyenre beruház annak jó pár évig nem kell új VGA.
totyak
10 éve, 7 hónapja és 3 heteIrigylem, akinek annyi pénze van, hogy egy ilyet simán megengedhet magának. Nekem akkor lesz ilyenem, amikor a 12Gb-os vga lesz az átlag.
xpforever
10 éve, 7 hónapja és 2 heteMondjuk ez tényleg megéri, egy jobbféle GTX 980 ennyibe kerül és a 6GB VRAM egy darabig elég lesz.