Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Igencsak mozgalmasnak ígérkezik az E3 kiállítás első néhány napja, de főként június 15-e, lévén a várakozásoknak megfelelően a Sony is megerősítette, hogy ezen a napon tartja majd nagy E3-as konferenciáját. A csapat szokás szerint utolsóként zárja majd a napot, ebből kifolyólag az este fél hétre beírt előadás a mi időzónánk szerint másnap hajnalban, valamikor fél 4 magasságában kezdődik meg.
Mint ismert, a Sony mellett június 15-én tartja majd konferenciáját a Microsoft és a Ubisoft is, miközben egy nappal korábban, avagy június 14-én a Bethesda indítja meg a sort történetének első E3-as eseményével.
ryuthestar
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaNagyon várós lesz! :3
c64fun
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaÚgysem bírom ki hogy ne nézzem meg élőben… 😄
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaBiztosan hogy élőben követem.
rdave
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaA Nintendo és a Squrae Enix meg kedden 18 és 19 órakor. Az EA pedig a MS és Ubi között.
Hajnali idő miatt kihagyom a Sonyét, majd reggel megnézem, viszont a Squrae Enix jó időben van, azt megnézem.
kpal
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaNa már csak egy élő közvetítés kell és oké.
totyak
10 éve, 8 hónapja és 4 napjaNem mintha érintene, de a Sony konferenciájára mindig odafigyelek. Nagyon jó címeket szoktak hozni, míg a Microsoft általában számomra kevésbé érdekes játékokkal rukkol elő.