Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Amióta az Assassin's Creed: Syndicate trailere debütált múlt héten, több lelkes rajongó, vagy épp hibákat kereső vizsgálja képkockáról képkockára a jeleneteket. A Reddit-en bukkant fel nemrég egy kép, amelyen az egyik jelenet egy apró részlete van kielemezve és arra mutat rá, hogy nem lesz minden történelemhű a játékban. A kiragadott képkockán ugyanis a British Railways logója tűnik fel egy mozdony oldalán - mindez az 1868-as évben.
Mindez csak azért probléma, mert az említett vasúttársaság 80 évvel később, 1949-ben jött létre. Nyilván megvan a magyarázat, hiszen a történet genetikai emlékekre építkezik és hát nem mindenki emlékezhet megfelelően bizonyos esetekre, no.
Egyébként nem ez lesz az első AC, amiben nem követik mindenben a valós történelmet, hiszen az Assassin’s Creed: Unity esetében például a Notre Dame-ot változtatták meg a játék kedvéért.
zender
11 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem ilyen mértékű történelmi hűség nem is várható el egy játéktól…
warriorautobot
11 éve, 2 hónapja és 1 heteAzt hiszem ez már nagyon szőrszálhasogatás.
Most oké hogy később jött létre a társaság, de szerintem sok embernek még fel se tűnne.
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 heteNem látom mi van oda írva, de eléggé esélyes, hogy nem British Railways… A logó már ezen a kis képen több helyen eltér. Nincs kerék, az oroszlán kövérebb, de a lába vékonyabb, a háttér két fekete folt, a szöveg keret más és nem láttam ilyen verziójú logót a cégtől (legugliztam 😄), ergo ez egy fiktív cég. Kizárt, hogy jogi okok miatt „torzult” volna.
marco
11 éve, 2 hónapja és 1 heteHát még a logó is el van b*szva… 😄
marduk
11 éve, 2 hónapja és 1 heteMit változtattak a Notre Dame-on az Unityben?
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 heteVagy bugos a textúra… Tudod, bug, ami nem lesz. 😄
marco
11 éve, 2 hónapja és 1 hetehttp😕/blog.ubi.com/assassins-creed-unity-notre-dame/
kpal
11 éve, 2 hónapja és 1 heteUtalások a következő részre 😄 XD
xpforever
11 éve, 2 hónapja és 1 heteHa csak ránézek a végeleges játékra majd, első pillantásra tele lesz hibával XD
supermanvsbatman
11 éve, 2 hónapja és 1 heteannyira félek nem lesz jó optimizálva 😖
marduk
11 éve, 2 hónapja és 1 heteIgazából azért necces történelmi témát feldolgozni, mert vigyázni kell arra, hogy nem-e sért politikát, mert a politikában a történelmi eseményeknek fontos szerepük van. Emiatt már alapból nem minden esetben lehet történelem hűnek maradni. Meg nagyon utána kell olvasni az adott eseménysornak, nehogy valami hülyeséget rakjanak bele. 😄 Egyébként volt néhány politikai oka annak, hogy miért nem valósult meg az 1956-os Assassin’s Creed
sarakrael
11 éve, 2 hónapja és 1 heteEz legyen a legnagyobb hiba a játékban, és akkor talán én is visszatérek a sorozathoz.
rdave
11 éve, 2 hónapja és 1 hetePolitikai oka? Ezt ne mond ilyen biztosan, soha nem reagált rá az Ubi. Lehet politikai okok szóba se kerültek náluk, mivel esélyes, hogy nem is érdekelte őket. Egy ipari forradalmat könnyebb eladni, ráadásul sosem volt még ennyire modern AC, már ez is valakinél a határokat súrolja. Lehet politikai okai lennék, ha eljutott volna odáig…
god
11 éve, 2 hónapja és 1 heteAztán, hogy valójában mi volt az már egy megint másik kérdés! 😉
god
11 éve, 2 hónapja és 1 heteHa bármiféle igazság tartalma lett volna bármelyik résznek is, rég betiltották volna a frencsájszt, mert politikailag nem lenne korrekt! 😛
god
11 éve, 2 hónapja és 1 heteEgyébként amit „valós történelemnek” hívunk az is már egy kozmetikázott valami…
marduk
11 éve, 2 hónapja és 1 hete*GIGA FACEPALM*
edwin
11 éve, 2 hónapja és 1 heteSzerintem ettől függetlenül, jobb lesz a Unity-hez képest 🙂
totyak
11 éve, 2 hónapja és 1 heteMost nem azért, de ki nem szärja telibe, hogy milyen logo virít ott? Ha valakinek ez a legnagyobb problémája, akkor őt nagyon irigylem.