Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Ubuntu rendkívül népszerű a linuxos táborban, sokan pedig nagyon megörültek, amikor kiderült, hogy okostelefonokra, illetve táblagépekre is érkezik majd a rendszer. Az első ilyen okostelefon már egy ideje a piacon van, de óriási áttörést nem hozott az Ubuntu okostelefonos változata és a hype sem volt túl nagy körülötte. Ennek ellenére a Canonical vezetője Mark Shuttleworth megerősítette, még idén jó néhány új készüléket ismerhetünk majd meg, melyek között lesz olyan is, ami az úgynevezett Continuum funkcióval is fel lesz vértezve.
Ez a funkció nagyjából annyit takar, hogy egy külső megjelenítő és a szükséges perifériák csatlakoztatása után az okostelefon képes bizonyos keretek között számítógépként viselkedni. Ezt ugye a Windows 10-es okostelefonok is tudni fogják majd, de egyébként valószínűleg nem ez lesz az a funkció, ami eladja ezeket a mobilokat.
marco
10 éve, 8 hónapja és 1 heteMeglepően szar hardverrel a érkezett az első Ubuntu mobil, mondjuk mert egy középkategóriás droi hardverrel pakolták. Pedig mennyire vártam… De így ki is maradt.
jezzahun
10 éve, 8 hónapja és 1 heteUbuntu telefonra? létezik ilyen??? nagyon érdekessé nőtte már ki magát az ubuntu.. további sok sikert!
marco
10 éve, 8 hónapja és 1 heteHogy a viharba ne. Már elég régóta elérhető. 🙂 Tablet verzió is van.
petrovicsz
10 éve, 8 hónapja és 1 heteKíváncsi leszek mennyire tud belépni a későbbiekben erre a piacra. Nagyon uralja a két nagy rendszer…
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 1 heteNem lenne egy rossz megoldás.
Kíváncsian várom hogy mi sül ki belőle. 🙂
totyak
10 éve, 8 hónapja és 1 heteLehet hülyeséget mondok, de szerintem bármelyik okostelefon tud számítógépként működni. Ha van rajta hdmi, akkor megvan a kép kivezetésének lehetősége monitorra. USB-be pedig otg-vel könnyedén lehet billentyűzetet, egeret dugni.
linuxfan
10 éve, 7 hónapja és 1 heteUbuntu mobilt még nem volt szerencsém kipróbálni pedig nagyon kíváncsi vagyok rá!