Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött a PS4 az Egyesült Királyságban, a konzol ugyanis a legfrissebb hírek szerint sokkal jobban és gyorsabban fogy, mint egykoron a csúcstartó PS2. Az MCVUK beszámolója szerint így csak a briteknél a megjelenés óta már több mint 2 millió PS4 talált gazdára, amivel a masina a Sony történetének eddigi leggyorsabban fogyó konzoljává lépett elő az országban.
Az adatok egyébiránt teljesen hivatalosak, a Gfk Chart-Track bocsátotta az említett lap rendelkezésére. Mindeközben világszerte március végéig a Sony szerint már a 22 milliót is meghaladta a leszállított PS4-ek mennyisége!
kpal
10 éve, 8 hónapja és 2 heteLassan ideje facelift-nek is.
vape
10 éve, 8 hónapja és 2 heteÉrkeznie kell lassan igen. Gondolom jóval kisebb lesz megint.
rdave
10 éve, 8 hónapja és 2 heteSok mindent nem lehet rajta változtatni. A ráncfelvarrás általában hardveresen volt és folyamatosan, nem csak slim és super slimnél, hanem fatban is változtattak folyamatosan, de ez már eleve kevesebbet eszik, mint a PS3 super slim verziója és a gyártási technológia is jobb. Esélyes, hogy a PS4 csak egyszer fog frissítést kapni az élete fele vagy háromnegyede környékén.
Viszont az MS hagyott benne tartalékot. 😄😄
http😕/i.i.cbsi.com/cnwk.1d/i/tim2/2013/11/19/PS4vsXBOXONE_01.jpg
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 2 heteElég szép teljesítmény a Sony-tól. 🙂
jezzahun
10 éve, 8 hónapja és 2 heteJó kis gép,ezért is viszik az emberek,bár nincs rá forza.. és az egy elég jó ütőkártya a Xbox one-nak.. nekem csak amiatt kellene.. 🙂
totyak
10 éve, 8 hónapja és 2 heteVajon nálunk mennyit vettek meg ebből a 22 millióból?
rdave
10 éve, 8 hónapja és 2 hete22… darab. 😄 Mondjuk én is kíváncsi lennék.
willthawheel
10 éve, 8 hónapja és 2 heteMegérdemelt adatok.