Aztán ahogy átkerült PC-re, na, ott szabadultak el igazán az indulatok. A szüleim például nem értették, hogy a szobámból kiszűrődő, Get over here mondatnál miért üvöltök úgy, mintha nyúznának, valamint a Finish him-nél miért röhögök úgy, mint egy félőrült. Aztán kiadták a második részt a minden sokkal jobb, minden sokkal szebb és tartalmasabb jeligével, mi pedig a hétvégéinket nem a szabad levegőn, nevetgélve töltöttük, hanem egy barátom gépe előtt, egymást alázva. Aztán persze ha valaki rájött véletlenül, hogy mi a kivégzés vagy valami extra spéci mozdulatnak a titka, akkor ő lett a király az adott napra.
A harmadik részre valahogy azt éreztük, hogy egy picit elfáradt a sorozat, legalább is már jobban érdekelt minket a foci és a lányok szoknyája, mint hogy Sektorral megalázzuk Liu Kanget. Ne feledjük, az időpont még mindig 1995! Aztán ahogy teltek-múltak az évek, jöttek a különböző epizódok ilyen-olyan alcímmel ellátva, viszont a régi fény már nem tündökölt olyan nagyon. Voltak itt Mythologies meg Shaolin Monks részek, viszont az egykori király már csak a Tekkenek, a Dead or Alive-ok meg holmi Soul Caliburok hátsóját tudta kamillázni.
Talán mindig ez volt a legnagyobb baja a szériának, hogy képtelenek megújulni és felvenni időben a trendeket. Szerintem a franchise történetének legaljább pillanata az a Motor Kombat nevű, gokartos szekció megalkotás volt, ezt, amíg élek, nem bocsájtom meg nekik. A 2000-es évek elején aztán egy picit elindult fölfelé az egész, mert a Deadly Alliance például egészen jól sikerült. A kellemes pontok és eladások ellenére azonban a gamer események központi eleme már nem ez a széria volt. Aztán 2011-ben robbant a bomba, megérkezett az újradefiniált epizód, ami gyakorlatilag mindent vitt, annyira friss és eredeti volt.
Úgy hozta vissza a régi elemeket, hogy közben csillogott-villogott. Ha lehetséges, a mostani epizód, a Mortal Kombat X viszont még ennél is nagyobbat fog ütni, azt garantálom! Egy picit előre hozva az értékelést: egészen egyszerűen döbbenetes, milyen minőséget raktak le az asztalra a készítők!
Már a kezdőképernyő alatt is megborzongtam, annyira beleéltem és átéreztem az egészet, sőt, mintha még halvány cigi füstöt is éreztem volna, ami ugye régen az árkádok sajátjai voltak. Nem elég, hogy mesésen szép az új epizód, de olyan tartalommal (kontent, muhahaha) párosították, ami szerintem hónapokra fog odaszögezni minket a képernyő elé, de lássuk is a véres, gusztustalan részleteket.
Az első dolog (a 2 gigás patch telepítése után) ami fel fog tűnni, hogy bizony frakciót kell választanunk magunknak, akik a Föld dominanciájáért küzdenek. Minden egyes tevékenység, amit elindítunk, növelni fogja a választott csapat értékeit, de ennél jóval több dolog van ebben, azonban erről egy picit később. Mielőtt bármit elindítanánk, első utunk a gyakorláshoz vezessen, mert bizony fel kell eleveníteni a mozdulatokat, valamint történtek természetesen változtatások is.
Ami roppant érdekes, hogy a karakterek különleges képességeit három eltérő stílusba osztották, tehát nincs olyan, hogy mindenkinek elérhető minden megszokott támadása. Scorpion például amikor a Hellfire módot válassza, csak akkor tud tüzet idézni a másik alá, vagy tűzaurát vonni maga köré. Viszont ha mondjuk a Ninjutsu variáns a megfejtés, akkor két karddal vagdalkozik, tűz nélkül.
Visszatért a sprinteléshez szükséges energiát jelző ikon is, sőt, az Injustice-hoz hasonlóan, rendkívül interaktívak lettek a pályák. Ha a megfelelő helyen állunk, akkor a dedikált gomb lenyomásával, mondjuk arrébb ugrunk egy farönk segítségével, vagy egy jó nagy kalapáccsal fejen vágjuk opponensünket, de olyan is van, hogy szegény idős nénit használjuk hajítófegyver gyanánt.
Maradtak a jól megszokott, több sorozatból álló kombók, valamint a három szakaszból álló csík, amit felhasználhatunk egy-egy támadás megszakítására, meg természetesen az igencsak kemény X-Ray speckó mozgás bevitelére. Ezek elmondhatatlanul durvák, például Cassie Cage esetében fájdalmasan húztam össze magam a fotelomban. Ők sebeznek természetesen a legtöbbet, viszont csínján bánjunk vele, mert ha rossz időben használjuk el és mondjuk levédik, akkor aztán elég nehezen mászunk ki a szorult helyzetekből.
Az első negatívumot is itt kell megemlítenem, mert lesz néhány, összetettebb támadás, amit ha rosszkor használunk, a levegőt fogjuk rugdosni, nem tudjuk megszakítani ezeket, ez 1-2 másodperces előnyt jelent ellenfelünknek, ami egy pro játékos esetében szinte instant game over.
Persze az egész csúcsa, a Fatality-k most is jelen vannak, de olyan szinten durvák és gusztustalanok, hogy néhánynál szabályosan felfordult a gyomrom. Újfent üdvözölhetjük a Brutality-t, valamint kapunk két új variánst is, a Quitality-t, ami multiban használható és instant kinyírja a másikat, ha ki akar lépni a meccsből, valamint a Faction Kill, ami pedig a választott frakcióhoz köthető belezés. Az mindenesetre elmondható, hogy döbbenetesen kemény minden, ami a képernyőn zajlik, szóval ezt kicsiknek tényleg nem ajánlatos látni.
A grafikáról olyan nagyon sokat nem lehet azon kívül leírni, hogy mennyire durvajó lett. Természetesen minden és mindenki iszonyatosan részletesen van kidolgozva, a pályákon zajlik az élet rajtunk kívül is. Nekem a kedvencem az, amikor a régmúltban harcolunk, és közben kommandósok óvakodnak be, egymást fedezve, majd nekiállnak a sérült bajtársak ellátásának. Amikor valakire ráközelít a kamera, még az izzadságcseppek is látszanak az arcán, meg persze a küzdelem szép kis nyomot hagy rajta, szakadnak és törnek a maszkok, bevéreznek a szemek, felrepednek a szájacskák.
A harcosok animációjáért is egy hatalmas piros pont jár, mert néha szinte harcművész bemutatót tartanak, olyan folyékonyak a mozdulatok. Ezzel kapcsolatban szintén egy apróbb negatívumot tudok felhozni, a töltési időket. Nem zavaróan hosszadalmasak, meg a minőségért cserébe abszolút megbocsájthatóak, szóval ez is inkább csak szőrszálhasogatás.
Minden egyes küzdelem egyébként három dologgal jár. Az első, hogy növeljük a karakterünk szintjét, ami a multiban lesz fontos, lévén, hogy olyan szűrővel dolgozik az algoritmus, ami a hasonló erejű feleket sorsolja egybe, valamint az avatarunkat is több lépcsőben tudjuk szerkeszteni. Erre amúgy érdemes időt szánni, mert már nem csak a design kedvéért rakták oda, hanem bizonyos bónuszokat kaphatunk értük a harcok alatt.
A második dolog, hogy kapunk szépen csilingelő pénzérméket, amit a kriptában tudunk elkölteni, természetesen az extra dolgok feloldására. A harmadik pedig a frakciónk szintjének növelése, ami szintén online nyer majd értelmet.
Tartalom szempontjából is egészen durva lett az MKX. Ha a gyakorláson túl vagyunk, akkor szerintem első utunk a Story részhez vezessen, ami egy nagyjából öt órás, tömör akciófilm lett. Nem fog semmi meglepetés érni minket, 12 fejezetre osztották ezt, szekvenciánként eltérő harcosokat fogunk irányítani, természetesen főleg az új szereplőkre fókuszálva, akikből azért van egy jópár. Johnny Cage és Sonya lánya, Cassie például elég menő (és erős), de a kis vadnyugati életérzést hozó Erron Black is súlyos arc.
Összesen majdnem kéttucatnyi játszható szereplő van, plusz, ha még ehhez hozzáadjuk a sok kosztümöt és a három féle harcstílust, akkor azért láthatjuk, hogy el leszünk látva harcosokkal és variációs lehetőségekkel.
Az 1 vs 1 küzdelem alap, természetesen. A Tower kihívások már sokkal érdekesebbek, ugyanis átvariálták a Challange Tower-t az előző részből. Lesz itt Test your might, ahol törni kell a dolgokat. Test your luck, ahol a bunyót nehezítő körülményekkel is fel kell venni a versenyt. Klasszikus, 10 emberes kihívás, akiket csak simán végig kell verni. A Living tower már egy fokkal izgibb, hiszen itt vannak fél órás, napi és heti kihívások is. Persze a fentebb említett dolgokat egymás ellen harcolva is lehet teljesíteni.
Az igazi újdonság egyébként a multiban található, amit szintén két részre lehet bontani. Ja, igen, mielőtt elfelejtem, PS4-en ahhoz, hogy a neten tudjunk játszani, mindenképp PS+ előfizetés szükséges. A sima, klasszikus többszereplős online verekedés amúgy hozza a megszokott szintet, főként az egy-egy elleni küzdelemre koncentrálva, de lesz itt egy King of the Hills is, ami eldönti egyszer és mindenkorra, hogy ki a Jani a környéken. Szintén újdonság, hogy vissza tudjuk nézni a meccseinket, így akár ki is elemezhetjük, hol hibáztunk.
Ennél sokkal izgalmasabb lesz a Faction Wars nevű dolog, ahol a Föld feletti dominanciáért küzdünk. Itt kerül a képbe, hogy kiket választottunk először (Black Dragon, Brotherhood of Shadow, Lin Kuei, Special Forces, White Lotus), mert ezeknek megfelelően tudunk küzdeni. Ha információink helyesek, akkor ez a mód azért is különleges, mert itt platform függetlenül válogatja össze az ellenfeleket, azaz simán lehet, hogy mi PS4-en játszunk, aztán mondjuk elver valaki, aki meg iPadet használ.
Szóval, ahogy látjátok, eszméletlenül király lett a Mortal Kombat X. A grafika igazi nextgen minőség, a tartalom nagyon mély, a küzdelmek jól balanszírozottak, a szereplők száma teljesen korrekt (persze plusz pénzért vehetünk még magunknak, például a Predátort vagy Jasont) és jelen van az iszonyatosan kemény brutalitás is. Kötekedni most nem nagyon szeretnék, egy-két apróság van csak, ami belerondít az összképbe, de ezek fölött simán szemet lehet hunyni.
Nem is tudnám máshogy zárni a cikket, mint az egyik fejlesztő szavaival, akitől megkérdezték, hogy mennyire lesz kemény a játék. Erre azt felelte, hogy a fatalitys meetingeken bedobtak egy csomó ötletet, majd a legtöbbet el is vetették azzal, hogy ezeket nem csinálhatjuk meg. Természetesen később ezeket kódolták a játékba legelőször.
bennyray
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaFlawless victory! 😄
gokuvsvegita
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaElsőnek gyorsan lehúztam az aljára, hogy lássam mennyi pontot kapott. 😄 Szerintem jó számot kapott, én is most játszogatok vele.
De a játék áránál a 15990ft meglepődtem, hol ennyi a játék? Én majdnem egy 20ezerért vettem meg a játékot. 😄
marco
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaAkkor te bizony PS4-re vetted a játékot. 🙂
Jó is hogy szólsz, mert 12999 a PC verzió, átírjuk annyira.
marduk
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaVagy Xbox One-ra. 😄 Egyébként én is néztem, hogy miért annyi az ára. Én olcsóbbra emlékeztem.
gokuvsvegita
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaIgen arra vettem meg. 😄
A pc ára mennyivel szebb!! 😄
totyak
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaEzt is régóta vártam már, de a gta mellett nem hiszem, hogy bele fog férni a költségvetésbe.
neurotic
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaRohadt jó lett, bár a pc-s verzió cseppet még bugos. Az ingame xray és egyéb animációknál 30 fps-re való lockolás elég zavaró, olyan érzés mintha akadna a játék 😖 Meg néha hajlamos befagyni. De ha ezeket javítják piszok jó lesz. Na meg az indulás sem ment simán, mert a steam éppen egy új funkciót tesztelt ami nem úgy működött ahogy szerették volna.
Ha már szóba került az ára akkor a g2a.com-on most nagyon durván leesett, én 13e körül vettem meg a premium editiont még két napja sem. Most ugyanez 9e sincs 😖 Lehetséges, hogy a rossz pc-s start miatt esett így le ott az ára. Olyan az az oldal mint valami gamer tőzsde 🙂
wegh
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaJelenleg 7700 HUF 😄 Tényleg elég fura anomália ez 😉
neurotic
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaSzerintem a sok rossz visszajelzés miatt esett így az árfolyam. Aki most megveszi az elég jól jár, mert esélyes, hogy hamarosan megint felmegy. Mindenesetre a játék jó és ha jön ki hozzá néhány patch és javítják a bugokat akkor nem lesz vele probléma 🙂
zender
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaVan ismerősöm akinél el sem indul (PS4). Várok amíg minden rendben lesz vele, utána biztos vétel.
kpal
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaJó lesz ez , majd ősszel beszerzem. Itt a GTA , és jön P.Cars ez az év nálam ezekkel telik, még talán jövő is 🙂
becsehely
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaA cikkből kihagytátok, hogy PS4-en régiózár van a multin. EU acc csak EU-s ellen tud játszani. USA acc ugyanígy. 🙂
PC-re 18 euró körül mozog a játék ára, előrendelői bónusszal g2a-n. Kb. 5400 Ft.
marco
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaKöszi a kiegészítést. 🙂
Az árat a hivatalos magyar dobozos ár szerint határozzuk meg minden esetben – kivéve ha nincs ilyen. #kover#A g2a#kover_vege# és egyéb hasonszőrű „szolgáltatások” érdekes aukció alapú #kover#árazását nem tudjuk#kover_vege# és soha nem is fogjuk #kover#figyelembe venni#kover_vege#…🙂
becsehely
10 éve, 9 hónapja és 6 napjaAmúgy érdekes, hogy csak a psn szerverek nem bírják a worldwide multit. One-n nincs ilyen, talán, azért, mert a Microsoft szerverparkja keményebb egy kicsit. Kár érte, bár talán ezt is patchelik a jövőben, és feloldják.
Az ár az nem a cikkhez szólt, alattam valaki mondta a 7000-es árat, annak ment. Mert az tegnapelőtt volt még aktuális, amit ír. Amúgy brutál milyen árzuhanása van online pc-n. Nem jellemző új játékoknál.
neurotic
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaA g2a árazása több mint érdekes, de érdemes követni. Más régiókban más a játék ára viszont van, hogy nem csak az adott régióban használható a játék és így aktiválható a kód bárhol a világon. Szóval aki hozzá tud jutni olcsón az nyomott áron el tudja passzolni és keres rajta gyorsan. Ahogy írtam szerintem a rossz visszhang vihette így le az árat, bár ki tudja egyesek mennyiért jutottak hozzá globálisan aktiválható példányokhoz. Mostanában egyébként egyre gyakoribb az áresés, bár az ilyen gyors mértékű tényleg ritka.
A worldwide multi annyira nem egy jó dolog szerintem, mert a lag betehet rendesen a játéknak. Ha elegen játszanak egy adott régióban, vagyis az ember talál magának ellenfelet akkor nincs szerintem gond.
gokuvsvegita
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaNekem inden simán ment ps4-en. 🙂 Eddig egyszer hirtelen kilépett a játékból…, de több gond nincs eddig.
totyak
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaG2a annyira nem biztonságos szerintem, hiszen gyakorlatilag felhasználók kódcsere oldala az egész. Ki tudja, hogy akitől veszed a kódot az honnan vette.
csirkee
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaÉn már alig várom hogx kipróbáljam 🙂 tuti szuper! Régen is játszottam vele.
rdave
10 éve, 9 hónapja és 5 napjaLehet magától az oldaltól is venni + van opcionális védelem (200-300ft azt hiszem), így csak az veszik, amit azért fizettél és nem a szoftver ára. Az hogy honnan szerezte más kérdés, de a vásárló aránylag biztonságban van. Uplay-t leszámítva, ott törölgették az onnan szerzett kódokat. 😄
yanez
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaHát emberek, le sem tudom tenni a játékot, mással nem is játszok. 🙂 Most komolyan, annyira tartalmas, szép, és folyékony lett, hogy valóban lepipálja még a 9-ik részt is! Egyébként kíváncsi lennék, hogy a kedves GC szerint mi kell még egy verekedős játékhoz, ahhoz, hogy 10 pontot kapjon? Csak mert itt több is van, mint amire számít az ember, na meg persze páratlan kivitelezésben. Az élmény, hangulat, látvány, biztosan maximális!
Amúgy iPet, nekem meg pont az MK3 volt anno a legnagyobb mérföldkő a sorozat történelmében. 🙂
ipet
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaVan benne néhány bosszantó apróság, amit ha összeadok, pont elég ahhoz hogy ne kapjon max pontot. Meg az amúgy is az Unchartednek van fenntartva😄
Az Mk3 nekem dobogós a legrosszabb MK rész ranglistámon🙂 Közvetlenül a negyedik rész után…
yanez
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaDe a cikkben is említetted, hogy ezekre a hibákra szemet lehet hunyni, ergo szőrszálhasogatás. Akkor meg? Eddig te vagy az első ember, aki nem dícséri az MK3-at, sőt a legrosszabbnak nevezi. Persze ebbe nem kötök bele, hisz ízlések és popcornok, de komolyan 26 év videójátékozás alatt mindenkitől csak az ellenkezőjét hallottam. 🙂
Látom az Uncharted a gyengéd, mint nekem is (az MGS, és a God of War mellett. 🙂 Szóval oda járna a 10 pont még az ilyen apróbb hibák ellenére is… vagy akkor az már túl szubjektív lenne? Mindenesetre, ha te fogod tesztelni, és 10 pontot kap, majd kihúzom az MKX-es kártyámat, és azt mondom: – AHAAA! 😄
imperator
10 éve, 9 hónapja és 4 napjaVolt alkalmam kipróbálni, és igen, ez egy remek folytatás lett. Mondjuk csak a sztorit vittem végig, az alapján tudok csak ítélkezni. Negatívumként annyit tudok felhozni, hogy a sztori nem olyan epikus, mint az elődje, valamint kicsit zavart, hogy minden karakterrel csak egy pályán lehettünk. És az előző részhez képest nagyon könnyű lett, a 9-ben volt ahol vért kellett izzadni, Shao Kahn ellen vagy épp a páros küzdelmeknél, itt meg nem volt olyan harc, amit kettőnél többször kellett volna újrakezdeni. Még a főboss is megvolt másodjára, Shao Kahn ellen kellett azért egy jó pár óra. Sőt, még a páros küzdelmek is kimaradtak, valamint át lehetett skipelni néhány küzdelmet. Utolsó negatívum, hogy a harcoknak igen hamar vége volt, szerintem túl nagyot sebeznek a karakterek. Ezeket leszámítva élveztem a játékot, és mást nem is próbáltam még ki.
god
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaMK a legjobb verekedős játék a piacon számomra!
2 dolog nem tetszett az MK X-el kapcsolatban, ezeket leszámítva egy gyémánt!
Az egyik, hogy nincs benne PIT, a másik pedig, hogy egy két kivégzésnél érezni a CTRL+C CTRL+V mukasorozatokat!
Ettől függetlenül, nagyon tetszik hogy komoly lett a játék és nem próbálják meg mindenkinek eladni, ez kő keményen felnőtteknek szól ( elegem van az olyan játékokból amiket igazából felnőtteknek csinálnak, de cenzúrázzák, hogy a 16-os karika rámehessen, pl az összes középkategóriás UBIFOS játék stb stb…😉
Amit még szeretnék, azok a plusz pályák, és a plusz karakterek a beígért 4-en felül.. az se érdekel ha lesz egy másik Kombat Pass is csak jöjjön!
UI: aki közepes szinten játszik, vegyen fel nyugodtan! 😉
god
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaLEhet nehézségi fokozatot állítani a STORY-ban is!
god
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaMK 9 hez képest ez a MK X kajak sokkal gyorsabban betölt! Nincs gond vele, ső meg is jegyeztük spanommal, hogy ez igen!
god
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaValamit lehet tudni a KOMBAT PASS-ról mikor jönnek hozzá s dolgok? Eddig 3 szamuráj ruhát kapta vele össz-vissz!
prophet
10 éve, 9 hónapja és 3 napjaGyerekek ez a játék valami zseniálisan van kivitelezve megérte ennyit várni rá!!!
csirkee
10 éve, 9 hónapja és 2 napjaNekem ez a játék a best. Sokkal jobb mint egy GTA! 😄
god
10 éve, 9 hónapja és 1 napjaVegyetek fel ha PS4-en toljátok: mc_sabotage
Dom
jezzahun
10 éve, 8 hónapja és 4 heteDas ist Mortal Kombat X hát.. nem vagyok ennek a játéknak a nagy kedvelője,de azért társaságban 1-2 harcot egymás ellen jó vele elnyomni..
gokuvsvegita
10 éve, 8 hónapja és 3 heteJött is rá egyből egy negatív kéz. 😄
Valóban jobb. 🙂
god
10 éve, 8 hónapja és 3 hete😄DD Szerintem verekedésben jobb a MK, de a bankrablós autózós, lövöldözős részek meg a GTA-ban jobbak! LOL