Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Ozone viszonylag népszerű márkának számít itthon is, hiszen minőségi megoldásaikkal árban inkább a középkategóriába tartoznak, nemrég pedig egy sokak által ismert játékos nevével fémjelzett újdonságról adtak hírt. Megtudtuk ugyanis, hogy hivatalosan április közepén érkezik Európába az Ozone Ocelote World névre keresztelt egérpad, melynek fejlesztésénél természetesen Carlos "Ocelote" Rodriguez is jelen volt. Az anyaghasználat terén előkerült az alumínium is, az alsó rész pedig csúszásgátló felülettel van ellátva.
Az optikai szenzorok mellett a lézeres megoldások is gördülékenyen fogadják majd az információkat, a kialakítás és a színek terén pedig remekül illik az Ocelote World szériába. Ajánlott árat még sajnos nem közölt a gyártó, de remélhetőleg ezúttal is tartják magukat a megszokottakhoz.
paulmarlow
10 éve, 9 hónapja és 2 heteÚgy is kopottas már a mostani padom, ha baráti lesz az ár akkor lehet elgondolkozok a vételén.
fnx
10 éve, 9 hónapja és 2 heteNálam a régi töri atlasz még mindig bírja egérpadként 😄
kpal
10 éve, 9 hónapja és 1 heteEgér padok között nem sok különbség van.
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 1 heteElvagyok én az olcsó kis 20*25-ös egérpadommal is 😄
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 1 heteDe, van.
kpal
10 éve, 9 hónapja és 1 heteOnline játékban nem szignifikáns . Szóval elenyésző.
totyak
10 éve, 9 hónapja és 1 heteÉn nem ismerem ezt a viszonylag népszerű márkát. Persze ez lehet az én szegénységi bizonyítványom.