Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix hivatalosan bejelentette, hogy bár sokaknak még az első rész is újdonság, a háttérben már mégis megkezdődtek a Dragon Quest Heroes 2 fejlesztési munkálatai. A kérdéses akció-szerepjáték várhatóan még az idei évben megjelenhet majd, a célplatformok között pedig a PS3, a PS4 és a PS Vita állnak. A bejelentés azért is nagyon meglepő, mert nyugaton például még meg sem jelent a játék, sőt mi több, Japánban is alig 5 héttel ezelőtt örülhettek a premiernek a fanatikusok.
A Square Enix szerint döntésüket az indokolta, hogy az első részt igencsak nagy érdeklődés fogadta Japánban, így csak a szigetországban közel 600 ezer példány fogyott belőle egyetlen hét alatt az összes platformon.
willthawheel
10 éve, 9 hónapja és 3 heteEgyetlen ilyesfajta játék, amit bírok! VÁrom.😄
rdave
10 éve, 9 hónapja és 3 heteRemek, de ide a PS3-as verziót sem hozzák az első részből… Pedig nekem azonnali vétel lett volna. Gondolom ez sem fog PS3-ra itt kijönni, majd talán Vitán játszhatom…
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteDöntésüket az indokolta, hogy.. bla-bla, micsoda kamu. Tuti már az első kiadása előtt elkezdték készíteni. Számítottak rá, hogy Japánban egy ilyen cím nem lehet bukó. Rizikóztak, bejött.