Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Netherrealm Studios ma bejelentette, hogy hamarosan a gyakorlatban is bemutatják majd a Mortal Kombat X soron következő karakterét, ezáltal a hétvégén mozgásban is megmutatkozik Prince Goro. A négy kezű, félember teremtés várhatóan április 4-én, avagy most szombaton, helyi idő szerint este 10 órakor mutatkozik majd be az Amazon hivatalos Twitch csatornáján tartandó live stream keretein belül. Hogy miért ott? Mert Goro első körben sajnos csak az előrendelőknek lesz elérhető!
Van egy jó hírünk továbbá azoknak, akik már most fájlalják, hogy nem próbálhatnak majd ki néhány DLC karaktert, Ed Boon ugyanis bejelentette, hogy kellő türelemmel hozzáférhetünk bizonyos harcosokhoz, méghozzá a különféle tornyok által, amelyek közül három fog a rajongók rendelkezésére állni.
Ezek közül az elsőn óránként, a másodikon naponta, a harmadikon pedig bizonyos alkalmanként cserélődnek majd a harcosok, és ha éppen Jason Voorhees, vagy bármelyik másik DLC karakter kerül sorra, akkor mi is irányításunk alá vehetjük őt, akár megvettük korábban, akár nem.
totyak
10 éve, 9 hónapja és 3 heteTehát nem végleges lesz a karakterek megszerzése, csak arra az időintervallumra. Demózhatjuk a karaktereket 😄
willthawheel
10 éve, 9 hónapja és 3 heteKíváncsi vagyok az újgenerációs Gorora..🙂
vape
10 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon dübörög a MK! Kíváncsi vagyok már nagyon a végeredményre!
kpal
10 éve, 9 hónapja és 3 heteMért kell szétszedni , ez csak ennek jár, amaz meg ezt kap …
supermanvsbatman
10 éve, 9 hónapja és 3 hetevégre be mutatják
enceladus
10 éve, 9 hónapja és 3 heteVárjuk várjuk 😄