Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NVIDIA kapcsán jelenleg a Maxwell architektúra van terítéken, mely jelen állás szerint bőségesen elegendő erőt kínál a játékosoknak, de a vállalat következő években magvalósításra kerülő terveiből megtudtuk, hogy bőven van hova fejlődni. Nemrég ugyanis felfedték a 2018-ig érkező újdonságaikat, melyekről persze pontos adatokat még nem tudtunk meg, de amit igen, az igencsak meggyőző. A Maxwell széria után, 2016 környékén a Pascal következik, mely elődjénél állítólag ötször nagyobb teljesítményre is képes lehet majd, az NVLink technológiának hála pedig tízszeres teljesítménynövekedés sem kizárt.
A Pascal megoldások között találunk olyat is, ami 32GB memóriával érkezik, illetve az 1024-bites HBM megoldásokon sem kell majd csodálkozni. 2018 környékén érkezik a Volta architektúra, mely már 64GB memóriával próbál elkápráztatni minket, de ez persze csak a legfelső szegmens kiváltsága lesz. Az elkövetkezendő években vélhetően egyre több információval gazdagodunk, de már ennyiből is látszik, hogy ismét komoly ugrások lehetnek majd a gyártó palettáján.
gaben100
10 éve, 10 hónapja és 3 napjanem semmi lesz a Nvidiatól ha ezt tényleg meg birják valósitani 2018-ig
petrovicsz
10 éve, 10 hónapja és 3 napjaHova fejlődnek már… 😮 Most is fotorealisztikus közelében vagyunk..
Durva.
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 10 hónapja és 3 napjaKözelében a nagy lópéniszt. Te mit néztél?
Atombrutál valós fizika legyen az jobb a látványnál.
kpal
10 éve, 10 hónapja és 3 napja2018-ig megteszi a 980 is .
kylx
10 éve, 10 hónapja és 3 napjaa holofedélzet egyre közelebb van 😄
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 3 napjaEgyre közelebb a sci-fi-k világához. 🙂
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaÉn csak azt nem értem hogy tudják így előrevetíteni, hogy mi lesz 3 év múlva. Tervek lehetnek, de hogy lehetnek biztosak benne, hogy valóban meg is valósítható? Ha meg már most is meg tudnák csinálni, akkor miért nem csinálják?
kpal
10 éve, 10 hónapja és 2 napjaMinden terméknél előre dolgoznak az autóiparban is pl. BMW pininfarina gran lusso coupe is várható pár év mulva, eddig az egyetlen demo kocsival felmérték az igények és tudják azt vinni fogják.
Nyilván vga piacon is évek kellenek mire a gyártás ,lapka mérete sorozatgyártásba lehet küldeni . Bár már ez is durva mennyi cuccot sűrítettek a Titan X – piciny chipjébe .