Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az amerikai Tesoro termékeik 2-3 éve még csak néhány helyen tudtuk megvásárolni, manapság azonban már itthon sem ütközünk akadályokba akkor, ha valamelyik újdonságuk elnyerte tetszésünket. Várhatóan a Tesoro Lobera Spectrum névre keresztelt újdonságukkal is ez lesz a helyzet, így akiknek szimpatikus a gyártó legújabb mechanikus billentyűzete, az hamarosan találkozhat majd vele. A közlemény szerint egyelőre Észak-Amerikában rajtoltatják el az újdonságot, méghozzá 149 dolláros (42 000 Ft) ajánlott áron, de vélhetően nem marad exkluzív a helyszín.
Maga a billentyűzet egyébként jó néhány gyártói ismertetőjellel bír, a gyártó legbüszkébb pontja pedig valószínűleg a billentyűk háttérvilágítása, melyet gombonként egyedileg alakíthatunk, méghozzá 9 effekt kíséretével. Akik sokat hallgatnak zenét úgy, hogy közben nem igazán nyomkodják a billentyűzetet, azok bekapcsolhatják a ritmusra változó módot is. A mechanikus kapcsolókért a Kailh felel, a billentyűk pedig 60 millió lenyomásnál sem izzadnak majd meg.
gaben100
10 éve, 10 hónapja és 4 napjanem semmi 😮O kell egy ilyen *—-*
paulmarlow
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaHa vörösben pompázna még ól is néze ki.Így majd a jövendőbeli gamercsajomnak fogok ilyet venni.Ha lesz olyan….hogy gamer csajom….mert csajom az lesz….remélem. xD
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaAzért az a 42 000 Ft nem alacsony ár
gaben100
10 éve, 10 hónapja és 4 napjahát nem éppen a legjobb ár/érték/arányban van az biztos 🙂
de viszont ha egy 10K-t lefaragnának az árából jó lenne 🙂
fnx
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaSokkal olcsóbban is lehet kapni ennél jobb billt.
jezzahun
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaTe vagy az álmom!!! 🙂 gyere el hozzám.. 🙂
kpal
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaHát ha világítás számít akkor 10e Ft alatt is akad bill. Ez is jó csak más minőséget képvisel…
totyak
10 éve, 10 hónapja és 4 napjaEnnyi pénzem lenne felesleges, konzolt vennék.