Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Atari a mai napon bemutatta a Rollercoaster Tycoon World első hivatalos gameplay felvételét, aminek köszönhetően végre alaposabban is megtekinthetjük mozgás közben az egykori Rollercoaster Tycoon szellemi örökösét. Az alkotás a látottak alapján ezúttal sem forradalmasítja majd a műfajt - éppen erre van a legkevésbé szükségünk -, ezáltal egy minden téren a gyökerekig visszanyúló alkotás vár ránk, amelyben egy vidámpark építése és üzemeltetése lesz többek között a legfontosabb feladatunk.
Ha kíváncsi vagy arra, hogy miként fest a valóságban a Rollercoaster Tycoon World, ami még négy játékos kooperatív módot is tartalmazni fog a megjelenéskor, pillants rá az alábbi mozgóképre.
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 heteA játékmechanizmusba nagyon nem is kellett szerintem belenyúlniuk, a régi részekkel sem volt gond. Kicsit felújították a kinézetet, ami határozottan jól sikerült a rajzfilmes külsővel, meg modernizálták kicsit a parkot és kész is. Jó emlékeim vannak a sorozatról, remélem ezzel sem lesz gond.
supermanvsbatman
10 éve, 10 hónapja és 2 hetehát volt szerencsém többi részhez de ez isjó
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 2 heteImádtam a régi részeket. 🙂
Kinézetre nagyon jó, majd beszerzem ezt is a régi szép emlékek miatt. 🙂