Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A korábbi várakozásoknak megfelelően saját piacát is sikerült meghódítania a Sony-nak a PS4 konzollal, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a masina nemrégiben nagyon komoly mérföldkövet hagyott maga mögött. A PS4 ugyanis immáron Japánban is meghaladta az 1 milliós álomhatárt a tényleges eladások tekintetében, de hogy egészen pontosak legyünk: 1,118,805 példányt vittek haza eddig a japán rajongók az újgenerációs masinából.
Hogy hol tart eközben az Xbox One a keleti szigetországban? Összesített adataink sajnos nincsenek, de ha a február 9-től február 15-ig tartó időintervallum eladásait vesszük alapul – ezt közölte a Media Create -, akkor nem szerepel túl rózsásan.
Ebben az időszakban ugyanis míg a PS4-ből több mint 21 ezer példány kelt el Japánban, addig Xbox One-ból mindössze 191 példányt vásároltak az egész országban. Ez még a Vita TV 588 példányos eladásait is alulmúlta!
wegh
10 éve, 10 hónapja és 4 heteAzért azt lehetett sejteni, hogy a japánok a hazai terméket fogják venni, szerintem ebben semmi meglepő nincs.
rdave
10 éve, 10 hónapja és 4 heteNem csak az. Annyi japán játékról lemarad az Xbox… Hiába mondogatja a Microsoft, hogy jön majd több. 😄 Exkluzív és multi platform japán játékokkal lenne értelme ott elindítani, de az egyetlen nagyobb japán játékukat sem adták ki még. 😄 Vettek egy Visual Novel-t és ennyi… 😄 Az meg valószínűleg csak ideiglenesen lesz náluk, ráadásul anime verzió meg minden más is lesz belőle. Emiatt konzolt venni nem sokan fognak. 😄 Scalebound nélkül nem adtam volna ki az Xbox one-t japánban. Az egy jó indító cím lenne.
enceladus
10 éve, 10 hónapja és 4 heteSzuper. De őszintén kit érdekel a Keleti része a dolognak?
rdave
10 éve, 10 hónapja és 4 hetePéldául engem. 😛
supermanvsbatman
10 éve, 10 hónapja és 4 heteengem picit 🙂
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 10 hónapja és 4 heteRemélem valaha feltörik majd!
imperator
10 éve, 10 hónapja és 4 heteVegyél egy kalapácsot, az mindent megold. 🙂
warriorautobot
10 éve, 10 hónapja és 4 heteNem csodálom japánban sokkal több cím van a Sony konzoljaira mint nálunk. Az Xbox… hát… nem megyek bele. 😄
kpal
10 éve, 10 hónapja és 4 heteAlap náluk első helyen legyen.
totyak
10 éve, 10 hónapja és 4 heteÉn azért így sem sajnálom a Microsoft-ot, meg a One-t, szerintem így is szép pénzt termel a cégnek.
movi
10 éve, 10 hónapja és 3 heteA megnyitó is jól sikerült náluk, a kutya sem ment el!!!