Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NVIDIA kapcsán néhány éve még csak a grafikus kártyákat emlegethettük, azóta azonban olyan sok területre fejlesztenek grafikus processzort, hogy több nagy piacon is jelen vannak, ezek között pedig kiemelt szerepet kap a táblagépeké. A Tegra K1-el szerelt NVIDIA Shield táblagép ugyanis sikeresen teljesít a piacon, ráadásul teljesítmény terén a legerősebbek közé tartozik. Nemrég azonban bemutatkozott a következő generáció, melyet Tegra X1-nek nevezett el az NVIDIA, ezzel pedig a következő Shield tablet került képbe.
Az új androidos táblagép bemutatkozására állítólag már nem is kell sokat várni, hiszen a március 17-20 között megrendezésre kerülő GTC-n (GPU Technology Conference) mutatkozhat be az új Shield tablet. Az új Tegra chipen kívül sokat még nem tudni az érkező táblagépről, de valószínűleg 8-9 hüvelyk közötti kijelzőt, 3 vagy 4GB memóriát és 5.0-ás Androidot kapunk majd, az árazás terén pedig nem valószínű, hogy nagyot emelne a gyártó.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 2 heteLassan a mobilokat is felturbózzák . 🙂
warriorautobot
10 éve, 11 hónapja és 2 heteNem lenne rossz ha egy ilyen szörnyeteget ingyen hozzám vágnának. 😄
Talán egyszer lesz ilyenem, de most még beérem egy Asus Memopad 7-el is.
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 11 hónapja és 2 heteSzegény nv hiánya a best of performance ha csak saját maga épít köré cuccot 🙁
Egy andoidos konzolt elfogadnék vele jóféle exklúziv cimekkel az X1 minden erejét kihasználva. Ehelyett ilyen ouja izékkel bohockodnak a népek.
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 11 hónapja és 2 hetelol. Hiánya= hiába
totyak
10 éve, 11 hónapja és 2 heteAmennyibe ez kerülni fog, annyit én soha nem adnék egy táblagépért. Táblán én maximum netezek, ara meg jó az olcsóbb is. Játékok ugyanúgy bénán irányíthatóak, mint telefonon, egyéb haszna meg nincs. Akkor már inkább egy erős noti.