Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Akik jobban beleásták magukat az androidos körökbe, azoknak bizonyára ismerős már a Cyanogen neve, hiszen a vállalat Android-alapú rendszerét nagyon sokat szeretik, méghozzá annyira, hogy akár a gyári Google-féle megoldást is feladják a kedvükért. Ezt a Microsoft is észrevette, hiszen friss piaci hírek szerint körülbelül 70-75 millió dollárt fektetnek a mindössze 80 fős vállalatba, ezzel pedig mondanunk sem kell, hogy a legnagyobb befektetőjükké válnak. Ez látszólag fura lehet, hiszen a Microsofthoz nem áll túl közel az Android, de üzleti befektetésként mindenképpen okos döntés lehet a beszállás.
A Cyanogen ugyanis egyre népszerűbb, a számok terén pedig nagyjából 50 millió felhasználóról beszélünk, melyek nagy része Kínában él, ahol a Google szolgáltatásainak egy része nem elérhető. Kirt McMaster, a vállalat vezetője egyenesen arról beszélt, hogy itt az ideje annak, hogy az Androidot elvegyék a Google-től.
kpal
10 éve, 11 hónapja és 3 heteCsak lestem MS+droid , itt is csaka pénz mint a Nokia biznisz ..
marco
10 éve, 11 hónapja és 3 heteErős szöveg amit Kirt nyom, mert elvenni a Google-tól valamit, amiből ő csinált terméket, több mint merész cé.
zender
10 éve, 11 hónapja és 3 heteAz kemény.😮 Ebből vajon mi sül ki a végére?😮 Lehet hogy csak azért szállnak bele, hogy fejlesztőként is belelássanak a rivális rendszerbe?
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteErős, hogy egy Google által tervezett nyílt rendszert átvariálnak és azzal akarnak a Google babérjaira törni.
rdave
10 éve, 11 hónapja és 3 heteAz a beszólás a végén, egoból nincs hiány… 😄😄