Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az AMD kapcsán mostanság nem sok mindent hallani az érkező újdonságokról, nemrég azonban kiderült, hogy milyen kódnéven fejlesztik a valószínűleg csak 2016-ban bemutatkozó R9 400-as család izmosabb modelljeit. A most is kapható modellek Volcanic Islands kódnéven ismertek, míg a néhány hónap múlva érkező R9 300-as család a Pirate Islands kódnevet kapta, ezek után pedig nem túl meglepő, hogy az R9 400-as modelleket az Arctic Islands kódnév alá rejtették. A kódnévből persze sok új információt nem lehet kiszűrni, de többek szerint újfajta hűtési technológiák és az NVIDIA vonalát követve még hatékonyabb energiagazdálkodás jellemzi majd az új modelleket.
A kártyákra csak 2016-ban számíthatunk, méghozzá az ide évhez hasonlóan az év második felében. Az R9 300-as család megjelenésével jóval többet tudhatunk majd meg a következő generációról, hiszen amit idén nem vetnek be, az jó eséllyel jövőre már érkezni fog.
miertkellettaregbevezetes
10 éve, 11 hónapja és 3 heteElőbb a 3xx-ek jelenjenek meg!
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteNem lesz az a 2016 későn az nVidia kártyáihoz képest?
morph
10 éve, 11 hónapja és 3 heteIdén is lesz kártyájuk…
totyak
10 éve, 11 hónapja és 3 heteAkkor az nekem kimaradt az életemből.