Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az NVIDIA kapcsán mostanság két kártyáról szólnak a hírek, a középkategóriába érkező GTX 960-ról és az új Titan kártyáról, előbbi már csak napok kérdése és bemutatkozik, utóbbi pedig kicsit később érkezhet meg a piacra, de a bejelenéssel lehet, hogy nem várnak már olyan sokat. Ahogy közelednek a megjelenések, úgy tudunk meg egyre több információt a kártyákról, nemrég pedig a GTX Titan-X-ről derült ki néhány fontos információ. A GM200 névre keresztelt alapra építkező új modell első körben 6GB memóriával érkezik, de később egy 12GB-os változatot is kapunk majd.
A CUDA magok száma 2560 és 3072 között mozog majd, az órajelekről pedig még nem érkezett információ, de a néhány megahertz egy ilyen kártyánál már nem igazán számít a teljesítményt illetően. Az ár azonban nagyon fontos, hiszen a korábbi Titan kártyák kapcsán is ezt a részt érte a legtöbb kritika. A hírek szerint 1350 dollárba (366 000 Ft) kerül majd a kártya, ami elég borsos ár, de biztosan lesz olyan, aki megfizeti majd.
kpal
10 éve, 12 hónapja és 1 napjaMég ez is olcsóbb mint a Titan Z 1 milliós ára 🙂 És végre 12GB vram . Már a 6GB 780-on is volt , 980 meg csak 4GB lett .
totyak
10 éve, 12 hónapja és 1 napjaLövésem nincs mi az a cuda, de a 12Gb, az nagyon szépen néz ki. Az árát nem fikázom, csúcs kártyának nyilván csúcs árat szabnak.
morph
10 éve, 12 hónapja és 19 órájaAz a baj ,hogy a 12 giga teljesen felesleges,de az tuti ,hogy időt álló !!