Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az MSI kínálata már olyan széles, hogy egy komoly gamer gép esetében a játékosoknak szánt szegmensükből is nagyon sok fontos hardvert össze tudunk tőlük válogatni, nemrég pedig a felsőbb szegmensben tovább bővítették a kínálatot. Egészen pontosan két új Gaming-családba tartozó alaplapot mutattak be, melyekben az Intel neve lehet a közös nevező, ugyanis a neves processzorgyártó két, viszonylag új chipkészletét vette át az MSI. Az MSI X99S GAMING 9 ACK az X99-es osztályba, míg az Z97 Gaming 9 ACK a Z97-es csoportba tartozik, a felszereltségük terén pedig szintén számos közös pontot fedezhetünk fel.
Ilyen például a Killer Smart Teaming névre hallgató megoldás, mely lehetővé teszi, hogy egyszerre vezetékes és vezeték nélküli hálózaton is rajta legyünk, így a játék a vezetékes útról, míg a többi futó alkalmazás a vezeték nélküli oldalról kapja az internetet. Az X99-es alaplapon egy dedikált stream-hardver is helyet kapott, mely FPS csökkentés nélkül 1080p 60Mbps minőségben képes streamelni. A MSI Z97 Gaming 9 ACK pedig egy felsőkategóriás hangkártyára lehet még büszke.
juhaszandor
11 éve, 2 hónapja és 2 heteA streamelés egyre fontosabb lett manapság, jó egy ilyen alaplap. 😄 Én azért se próbálnék streamelni pont a gépemmel, mert cask lassú lenne a játék és a stream is
kpal
11 éve, 2 hónapja és 2 heteX58 után szívesen váltanék erre az x99-re 🙂
bvektor
11 éve, 2 hónapja és 2 heteLassan eljutunk oda, hogy lesz jócskán különbség a lehetőségekben két lap között. Van ami tetszik, van ami kevésbé. Pl ez a vezetékes/nélküli dolog szerintem kicsit fölös, viszont a stream beépítése elég jó még úgy is, hogy most már a videókártyák is nyitnak efelé.
totyak
11 éve, 2 hónapja és 2 heteNagyon hiányolom az AMD-s lapokat az oldalról.