Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft tegnap este váratlanul bejelentette, hogy bár eredetileg novemberben vártuk, a legfrissebb tervezetek szerint most mégis csak decemberben jelenhet majd meg a The Crew. Az év egyik legjobban várt versenyjátékának csúsztatása minden platformon érvényes, tehát a PC-s, PS4-es, Xbox 360-as és Xbox One-os változatokat is érinti, az új megjelenési dátum pedig december 2-a lett.
A Ubisoft a csúszás miatt beiktatott egy második konzolos bétát is novemberre, ezért a játékosok ott szerzett tapasztalatait, illetve visszajelzéseit még meg tudják valósítani a végleges változatban.
golem
11 éve, 3 hónapja és 1 heteNem túl nagy csúszás szerencsére.
wegh
11 éve, 3 hónapja és 1 heteDecember vége előtt úgyse nagyon lenne időm kipróbálni 😄
kpal
11 éve, 3 hónapja és 1 heteVajon mi gond lehet 😮
paulmarlow
11 éve, 3 hónapja és 1 heteMikor lejutott az információ hozzám kicsit letargiába estem.
Hosszú 2 hónap áll előttem.
Egyébként lemerem fogadni hogy a konzolos portnál van valami gond mert ha jól olvastam a régebbi megjelenési dátumra tettek egy béta tesztet a konzol pajtársainknak.Mikor Pc-re meg csak 1 volt tudtommal..
totyak
11 éve, 3 hónapja és 1 heteNálam ez nem az év legjobban várt versenyjátéka.