Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Két hónappal ezelőtt jelentette be a Crytek, hogy az addig Xbox One exkluzivitást élvező Ryse: Son of Rome megérkezik a PC-s felhasználók számára, egy interjú során a Crytek egyik mérnöke beszélt az új játékról. Nicolas Schulz többek között tisztázta azt, hogy a Ryse: Son of Rome nem fogja támogatni a Mantle névre keresztelt interfészt, amit az AMD fejlesztett ki, és melynek célja a videókártyákban lévő források felhasználása.
Schulz szerint ennek az az oka, hogy a Ryse-ot teljes egészében DX11 alatt készítették, így nem is adnak hozzá Mantle támogatást. Hozzátette, hogy ennek semmilyen negatív hatása nem lesz a játékra nézve. Megjegyezte még, hogy a Crysis óta egyre nehezebben tudja lenyűgözni az embereit, pedig elmondása szerint a Crytek folyamatosan a jobb grafikai megoldásokon dolgozik.
totyak
11 éve, 3 hónapja és 2 heteSemmilyen negatív hatása nem lesz annak, akinek erőműve van. A többieknek hasznos lehetett volna.
rdave
11 éve, 3 hónapja és 2 heteA grafikával le tudják nyűgözni az embereket, maga a játék hasal el…
Viszont így én valószínűleg buktam a játékot. 😄 Legalábbis nem játszadozhatok majd a grafikai beállításokkal.
zender
11 éve, 3 hónapja és 2 hetePfff, Crytek mi van veletek…😖
enceladus
11 éve, 3 hónapja és 2 heteNekem ez kell