Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Undead Labs legfrissebb bejelentései szerint újabb mérföldkövet hagyott maga mögött a State of Decay, a játékból ugyanis a megjelenése óta immáron 2 millió példány kelt el világszerte. Az eredmények kombinált eladásokból tevődtek össze, ezáltal a PC-s, valamint az Xbox 360-as változatok eladásainak összevonásából kapták meg a fejlesztők.
Ez a szám pedig a jövőben még jobban emelkedik majd, tavasszal ugyanis újabb platformot hódít meg magának a játék, méghozzá történetesen az Xbox One-t, egy Year-One Survival Edition alcímet kapott dobozos kiadással.
kpal
11 éve, 3 hónapja és 2 hetenem kell panaszkodniuk manapság stúdióknak az eladást illetően.
zender
11 éve, 3 hónapja és 2 heteMég egy percet sem játszottam vele. Be kéne pótolnom…🙂