Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Tolkien fantasy regényét, A gyűrűk urát tartják a műfaj egyik legkidolgozottabb és legjobb képviselőjének, és a Bungie-nak is mélységben és méretben hasonló tervei vannak saját szériájával, a pár nap múlva megjelenő Destinyvel. Nem ez az első alkalom, hogy ezt említik, a Bungie egyik igazgatója szerint a Destiny képes lesz a Halo sorozatot túlszárnyalva az emberek polcán helyet foglalni A gyűrűk ura vagy a Star Wars mellett.
Sok franchise esetén a jelenlegi játék határozza meg a széria lendületét. A Bungienál nem az éppen megjelenő részen, hanem egy teljes, tíz éves sztorin gondolkodnak. Képzeljünk el egy gyűrűk ura-méretű narratívát, azt hogyan építed fel?
A Bungie még 2010-ben kötött tíz éves szerződést az Activisonnel egy új franchise-ról, ami a Destinyvé nőtte ki magát. A fejlesztőnek konkrét tervei vannak a kiadás után: legalább három kiegészítő, amiből az első decemberben jön.
kpal
11 éve, 4 hónapja és 1 heteszaftos sztori lesz 🙂
gokuvsvegita
11 éve, 4 hónapja és 1 heteA fenéket lenne képes ilyen eredményt elérni! A star wars és a gyűrűk ura univerzuma teljesen korszakalkotó volt, és mindörökre fent marad, mindig ebből épülgetnek ki más hasonló történetek!
kylx
11 éve, 4 hónapja és 1 heteSemmi sem lehetetlen, meglátjuk, mire képesek az írók.
Hamarosan lehet, hogy Destiny franchise lesz sorozattal, filmekkel stb.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 1 heteA Gyűrűk ura játékok a könyvek miatt, illetve a filmek miatt lettek sikeresek és a Star Wars is a filmeknek köszönheti a sikert. Az embereknek megtetszett az alap sztori és bárminek örültek, ami hozzá kapcsolódik. A Destiny ezekhez képest sehol nem lesz szerintem. Persze népszerű játék lesz, a folytatásokat is biztosan venni fogják, de csak azért, mert egyfolytában nyomva van mindenhol. Olyan epikus története sosem lesz, mint a fenti két címnek.
nomarcube
11 éve, 4 hónapja és 1 heteAz illetékes azt mondja, hogy Gyűrűk ura #kover#méretű#kover_vege# történetet akarnak. Nem azt, hogy a Gyűrűk ura játékok módján akarnak sikereket elérni. Inkább a könyvhöz hasonlítja (legalábbis a sztorihoz).
gokuvsvegita
11 éve, 4 hónapja és 1 heteSzerintem ez esélytelen. A mass effectet is a star wars-hoz hasonlítják és még is könyvek azok vannak, de film, sorozat és más nincs…
ravor
11 éve, 4 hónapja és 1 heteHa valóban megtudják ezt valósítani, akkor le a kalappal előttük😄