Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tegnapi nap folyamán a Bioware először az IGN magazinnak mutatta be a Dragon Age Inquisition multiplayer módját, amit mára már egy hivatalos előzetes is követett. A Dragon Age: Inquisition multiplayer módozatát majdnem úgy kell elképzelnünk, mint a Mass Effect 3 többjátékos szekcióját. Szerencsére az egyjátékos kampányt egyedül nyugodtan végigjátszhatjuk, hiszen nem leszünk frusztrált, sietős állapotban.
A többjátékos rész a klasszikus kooperatív módozaton belül érhető majd el, amit négy fővel játszhatunk majd végig felebarátaink társaságában.
Egy teljesen különálló kampánymódként is felfogható a játék ezen módozata, melyben a csapat alapú összedolgozás és a gyors taktikázás lesz előtérben. A coop hadjárat elsődleges játékmenetbeli szegmense a főnökharcokon, illetve a zsákmányszerzésen fog alapulni. A játékosok 12 speciális karakter közül választhatnak majd, és több mint 100 féle fegyvert, s páncélt a kedvük szerint módosíthatnak.
A Dragon Age: Inquisition hazánkban november 21-én jelenik meg, PC, Xbox One és PS4 platformokra.
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteNa, ez nem nekem való játék.
rdave
11 éve, 4 hónapja és 3 heteHát ez a videó nem volt meggyőző, de az eddigiek tetszettek, szóval várom, remélem jó lesz. 🙂
juhaszandor
11 éve, 4 hónapja és 3 heteEgy kicsit szomorú, hogy inkább próbálnak megint új elemeket rakni a DA szériába és nem alkotnak olyat, mint a DAO.
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 3 heteKíváncsi leszek, várom már, bár a mostani videó valóban kicsit taszító, nah de majd kiderül mi lesz belőle…