Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Xbox One bevezetése kicsit döcögősen indult a Microsoft számára, ráadásul a Sony igencsak lerajtolta őket, így az elsődleges cél most az, hogy az Xbox One elérje a PlayStation 4 szintjét. Ennek egyik lépése volt a Kinect nélküli változat kiadása, mely a hírek szerint jobban is fogy, mint az alapcsomag, hiszen sokaknak nincs szükséges a mozgásérzékelős kiegészítőre. Később azonban bizonyára lesznek olyanok, akik meggondolják magukat, így a vállalat külön is piacra dobja a kiegészítőt.
A friss hírek szerint erre már nem is kell olyan sokat várni, hiszen állítólag október 6-án debütálhat a külön kiegészítő. Az árak terén 149 dolláros (36 000 Ft) árcéduláról lehet hallani, ami nem olyan kevés, ám ha néhány hónappal a konzol megvétele után kell kiadni ekkora összeget, akkor már nem tűnhet olyan vészesnek. A redmondiak részéről azonban kellenek az újabb kinectes húzócímek, melyek a közelgő ünnepi szezonban szép eladásokat produkálhatnak a kiegészítőnek.
fantis6
11 éve, 4 hónapja és 3 heteigy biztosan jobban fogy majd a box 😄
maxx1717
11 éve, 4 hónapja és 3 heteKegyetlen szépen meg lett tervezve, nagyon jól néz ki, sajnos nem valószínű, hogy hozzájutok egy Xbox One-hoz… 😕 😄
totyak
11 éve, 4 hónapja és 3 heteAlapból 100 dollárral olcsóbb a Kinect nélküli One, ha jól tudom. Tehát aki rosszul dönt, később egy ötvenessel pórul jár.
rdave
11 éve, 4 hónapja és 3 heteNem gonoszkodásképp, de ebbe mi a kegyetlen szép? 😄 Azért ez nem egy tervezési csoda, eléggé baltával faragott.